ORV 2. fejezet

A fizetős szolgáltatás indítása (1)

– Dokja vagyok. (Dokja = egyke fiút, vagy olvasót jelenthet).

Általában mikor embereknek mutatkoztam be, akkor a következő félreértés történt.

– Ó, egyedüli gyerek vagy?

– Az vagyok, de nem erre gondoltam.

- Huh? Akkor?

- A nevem Dokja. Kim Dokja.

Kim Dokja – apám azért adta nekem ezt a nevet, hogy egyedül megálljak a lábamon, és erős ember legyek. 

Az apám által adott névnek köszönhetően azonban kiderült, hogy egy átlagos, szingli és magányos férfi lettem.

Röviden, ez így volt. Kim Dokja voltam, 28 éves és egyedülálló. Hobbim a webregények olvasása volt a metrón.

– Akkor megyek is vissza az okostelefonomhoz.

A zajos metróban, reflexből felkaptam a fejem. 

Egy kíváncsi szempár meredt egyenesen rám. Amik az emberi erőforrások-csapat egyik alkalmazottjához, Yoo Sangah-hoz tartoztak.

- Ah, Helló.

– Mész hazam a munkából?

- Igen. Mi van, Yoo Sangah-ssi-vel?

- Szerencsés voltam. A menedzser ma üzleti útra ment. - mondta Yoo Sangah, majd leült mellém, miután a mellettem lévő hely felszabadult. Finom illat áradt a vállából, amitől ideges lettem.

– Szoktál metrózni?

– Ez… – Yoo Sangah arca elsötétedett.

Ha jobban belegondolok, ez volt az első alkalom, hogy egy metrószerelvényen találkoztam Yoo Sangah-val.

A személyzeti menedzsertől, Kangtól kezdve, Han, pénzügyi menedzserig… Voltak pletykák, hogy Yoo Sangah-t minden munkanapon a cég férfiai vitték haza.

Ezt tudva, mégis váratlan szavak jöttek Yoo Sangah szájából: - Valaki ellopta a biciklimet.

Bicikli.

– Biciklivel ingázol?

- Igen! Mostanában sok túlórám volt, és ez miatt, nagyon keveset tudtam mozogtam. Kicsit bosszantó, de megéri megtenni.

- Aha, értem.

Yoo Sangah elmosolyodott. Közelebbről nézve megértettem a férfiak iránta érzett érzéseit. Ez azonban nem az én dolgom volt.

Minden embernek megvolt a saját életének a műfaja, és Yoo Sangah egy teljesen más műfajban élt, mint amiben én.

A kínos beszélgetés után, mind a ketten a telefonjainkat nézegettük. 
Megnyitottam az alkalmazást, amin korábban már olvastam, eközben pedig Yoo Sangah… Mi volt ez?

- Por favor dinero.

- Huh?

- Ez spanyol.

- …Értem. Mit jelent?

- Kérem, adjon nekem egy kis pénzt – válaszolta büszkén Yoo Sangah.

Tanulni a metrón, miközben hazamegy… Valóban más műfajban élt, mint én. De mi haszna volt a szavak memorizálásának?

– Keményen dolgozol.

– Mellesleg, mit néz Dokja-ssi?

- Ah, én csak…

Yoo Sangah tekintete az okostelefonom LCD képernyőjére szegeződött. – Ez egy regény?

– Igen, hát… koreaiul tanulok.

- Hú, én is szeretem a regényeket. De mostanában nem tudok olvasni, mert nincs időm…

Meglepő volt. Yoo Sangah szeretett regényeket olvasni…?

- Murakami Haruki, Raymond Carver, Han Kang… - sorolta fel.

Gondolhattam volna.

– Dokja-ssi, milyen írókat szeretsz?

– Nem fogod ismerni őket, mégha el is mondom a nevüket.

- Sok regényt olvastam már. Kik a szerzők?

Akkoriban nagyon nehéz volt azt mondani, hogy hobbiból olvasok webregényeket. Rápillantottam a regény címére az alkalmazásban.

[A világ a bukása után]

Szerző: Sing Shangshong
(TL: A szerző az előző regényét használja itt fel, apróbb változtatásokkal. Úgy döntöttem, hogy a valódi regényfordítási nevet választom)

Nem mondhattam, hogy a „A világ a bukása után" című művét olvastam, amit Sing Shangshong írt.

- Ez csak egy fantasy regény. Ez… Nos ez olyan, mint a Gyűrűk Ura…

Yoo Sangah szeme elkerekedett. 

- Aha. Gyűrűk Ura. Láttam már a filmet.

– Jó a film.

A csend egy pillanatig fennmaradt közöttünm Yoo Sangah úgy nézett rám, mintha csak arra várna, hogy mondjak még valamit.

A csönd egyre feszültté vált. Szóval úgy döntöttem, témát váltok. - Már egy éve, hogy a cégnél vagyok. Ez az utolsó évem. Nagyon gyorsan telik az idő.

- Igen. Akkoriban egyikünk sem tudott semmit, igaz?

- Igaz. Úgy tűnik, hogy csak tegnap, de a szerződéses időszakom már lejárt. 

Amikor megláttam Yoo Sangah arckifejezését, rájöttem, hogy valami rosszat mondtam.

- Ah, Én…

Elfelejtettem.

Yoo Sangah a múlt hónapban adott hitelt egy külföldi vevőnek, és így őt teljes munkaidős alkalmazottá léptették elő.

- Ah, igaz is. Elkéstem a gratulációmmal. Sajnálom. Haha, keményebben kellett volna dolgoznom azért, hogy én is több idegen nyelvet tudjak.

- Ah, nem igaz Dokja-ssi! Még hátra van a teljesítményértékelés és…

Utáltam bevallani, de Yoo Sangah beszédének látványa, csodálatos volt. Mintha a világ reflektorfénye csak egyetlen emberre világított volna le. Ha ez a világ egy regény lenne, a főszereplő is ilyen személy lenne.

Valójában ez elkerülhetetlen volt. Én nem próbálkoztam, Yoo Sangah pedig keményen igyekezett. 
Én csak regényeket olvastam az interneten, miközben Yoo Sangah keményen tanult. Természetes volt, hogy Yoo Sangah főállású alkalmazott lesz, és nekem pedig, a szerződésem megszűnik.

– Az pedig… Dokja-ssi.

- Igen?

- Ha nem bánja… Megmutathatom, hogy milyen alkalmazást használom. -  Yoo Sangah hangja egy pillanatra eltávolodott.

Olyan érzés volt, mintha a világ is eltávolodott volna. Összeszedtem a gondolataimat, és egyenesen magam elé néztem.

Egy fiú ült velem szemben a metrón. Körülbelül 10 éves lehetett. A fiú, egy rovargyűjtő hálót tartott, miközben boldogan nevetve ült édesanyja mellett.

- …Dokja-ssi?

Mi lenne, ha más életem lenne, mint amilyen most? Úgy értem, mi lenne, ha az életműfajom más lenne?

- Kim Dok…

Ha az életem műfaja nem a „realizmus”, hanem a „fantasy” lenne… Lehetnék én a főszereplő? - nem tudtam. Valószínűleg örökre ismeretlen lenne. Egy dolgot azonban tudtam.

– Rendben van, Yoo Sangah-ssi.

- Huh?

- Még akkor sem fog működni, ha elmondod nekem az alkalmazás nevét.

Életem műfaja nyilvánvalóan a „realizmus” volt.

- Én más életet élek, mint te. Én egy Dokja vagyok.

- Huh? Ezt hogy...

– Én egy ilyen ember vagyok.

Ebben a műfajban, én nem egy főszereplő voltam, hanem „egyedülálló”.

- Egy egyke élete… - Yoo Sangah arcán komoly kifejezés ült.

Én azonban intettem a kezemmel, hogy megmutassam, hogy tényleg rendben van ez így.

Nem tudtam miért, de ez a személy nagyon aggódott értem. Talán azért, mert a személyzeti osztály tagja volt… Pedig már tisztában voltam a teljesítményemmel.

- Dokja-ssi, jól van.

- Mi?

– Akkor én pedig elefántcsont életet fogok élni. (Sangah = elefántcsont)

Úgy tűnt, Yoo Sangah elhatározta magát valami kapcsán, aztán visszafordult a telefonjához.
Egy darabig még néztem őt, mielőtt még én is visszatértem volna a regényemhez.

Minden visszatért a normális kerékvágásba, de furcsa módon a regény görgetése nem ment olyan jól. Talán azért, mert felismertem a valóság súlyát, és ez miatt nem tudtam lefelé görgetni.

Ekkor egy értesítés jelent meg az okostelefonom tetején. [Egy új leveled érkezett.]

A „Túlélés módjai” című könyv szerzőjétől származott. Kinyitottam a levelet.

- Olvasó-nim, a regényem 19 órától fizetős lesz. Ez hasznos lesz számodra. Sok szerencsét! -

[1 melléklet.]

A szerző azt mondta, hogy ajándékot ad. Mi lehet az ajándék?

…A nevemhez hasonlóan, én is csak egy ehyszerű olvasó voltam. Szóval izgatottan vártam a levelet.

Igen, nem is volt olyan rossz olvasóként élni.

Megnéztem az időt. 18:55 volt, pontosan öt percem volt, mikor is a regényt, 19 órakor fizetőssé teszik.

Ezután megnyitottam a kedvelt regények listáját az alkalmazásban. Mivel én voltam az egyetlen olvasó, egy gratuláló megjegyzést kell hagynom a platformon, és erőt adni a szerzőnek a továbbiakhoz.

Azonban…

- A mű nem létezik. -

Többször is megpróbáltam beírni, hogy „pusztuló” a keresőmezőbe, de az eredmény ugyanaz volt.

A „Túlélés útjai” című regény nyomtalanul eltűnt. 

Furcsa volt. Előfordult már olyan eset, hogy egy regényt, értesítés nélkül töröltek, amikor fizetőssé vált?

Ebben a pillanatban, ahogy ezen gondolkodtam, kialudtak a metró lámpái, és a metró belseje elsötétült.

Kiiiiiiiik-!

A metrószerelvény megrázkódott, és fémes hangot adott ki.

Ettől Yoo Sangah felsikoltott, és megragadta a karomat. Aztán hallottam, ahogy mások is felhördulnek. Yoo Sangah olyan erősen markolta a karomat, hogy jobban odafigyeltem a bal karom fájdalmára, mint a hirtelen megállásra. Egy pár másodpercbe beletelt, mire a szerelvény teljesen megállt.

Aztán zavart hangokat hallottam mindenhonnan.

- Oh, mi?

– M-Mi volt ez?

A sötétben, egy-két okostelefon lámpája bekapcsolt. 

Yoo Sangah még mindig szorosan fogta a bal karomat, miközben megkérdezte: - Mi folyik itt?

Úgy tettem, mintha nem érdekelne. – Ne aggódj. Ez nem nagy ügy.

– Tényleg így van?

– Igen, valószínűleg csak egy öngyilkosság okozta zavar. A vezető hamarosan be fogja jelenti.

Ahogy befejeztem a beszédet, meghallottam a vezető közleményét:

~ A metró összes utasának! ~

~ A metró összes utasának! ~

Körülöttem, a környezet hamarosan megnyugodott.

Felsóhajtottam, és kinyitottam a számat: - Látod, ez nem nagy ügy. Most egy bocsánatkérést fog sugározni, és hamarosan visszajön az áram…

~ M-Mindenki menekül…Fuss…! ~

~ Mi? ~

Sípoló hang hallatszott, és az adás kikapcsolt. A metró belsejében kitört a káosz.

- D-Dokja-ssi? Mi volt ez…?

Erős fény villant fel, a metrószerelvény eleje felől. Majd hangos dobszó hallatszott.

Valami errefelé tartott a sötétben. 

Csupán véletlen egybeesés volt, hogy ebben a pillanatban néztem az órára – 19:00

Ketyegés.

Úgy éreztem, megállt a világ.

Aztán egy hangot hallottam:

[A 8612-es bolygórendszer ingyenes szolgáltatása megszűnt.]

[A fő forgatókönyv elkezdődött.]

Ez volt az a pillanat, amikor megváltozott az életem műfaja.

The baby raising a devil 2.fejezet

A nő, aki elvitt a fürdőszobába, rámmosolygott, és óvatosan, nagy odafigyeléssel, hogy nehogy valamiképpen fájdalmat okozzon nekem, megfosztott kényelmetlen ruháimtól. 

- Kérem hívjon Leának, kisasszony! 
- Rendben.
- Most nagyon jól fogjuk érezni magunkat meleg vízben, és játszunk egy jót! Várja már?
- Igen.
- Ah, nagyszerű! 
Lea hátba veregetett, mintha ez lett volna a világ legaranyosabb tette, és nem csak egyszerű fürdésről lenne szó. 

Nem sokkal azután, hogy a többi cseléd is megérkezett, elkezdtem a teljes értékű fürdőmet. 
Nagyon kényelmes volt, mivel nem kellett mást csinálnom, csak a meleg vízben ücsörögni, miközben engem mosdattak.

Egy kicsit nehéz volt visszatartani azt az inget, hogy megérintsem a puha habfelhőket a víz tetején. 

Viselkedned kell! A csintalan gyerekeket mindenki utálja. 

Tudtam, hogy egy alkalmazott segítsége, elengedhetetlen egy olyan gyermek életében, akiről a szülei nem gondoskodtak. 

 

A cselédek kézmozdulatai, nagyon gyorsak és ügyesek voltak. Szóval nem volt olyan nehéz kibírni azt a kevés időt, amíg teljesen mozdulatlanul kellett maradnom. 

Dubblede herceg rossz fiú volt, de nem olyan szemét, mint Val Lua herceg.

Nem ütött meg, hanem alkalmazott. Dubblede herceg, aki az én előnyömre beleegyezett, hogy maradhassak, nagyon kis mértékben zavargolódott. 

A fürdés után Lea gyönyörű ruhába öltöztetett. 

A ruhák, amiket Dowager császárné cselédje rám tett, nagyon kényelmetlenek voltak, mert durvaak és nagyok voltak rám.

Míg Lea begombolgatta a ruhámat, a cselédek fecsegtek.

- Tényleg örökbe fog fogadni a Mester?

- Még ha maga a császárné, Dowager parancsot is adott rá, ő nem az a típus, akit követni szokta azokat.

- De ő a sors gyermeke! 

- Erről... - a szobalány az ajtóra nézett, és suttogva folytatta - Sokan azt mondják, hogy ez nem igaz, és csak félreértettek valamit a jóslatban. A baba testében rejlő isteni erő mennyisége ugyanis, nagyon alacsony. 

Ez a pletyka volt az oka annak, hogy Val Lua herceg olyan rosszul bánt velem.

Sokan vannak, akik nem úgy gondolnak rám, mint a sors gyermekére.

- Ez nem olyan téma amit a kicsi előtt kellene megvitatnotok! - szidta le Lea a cselédeket, és a kezembe nyomott egy bogrét. 

- Gyerünk, igyál csak belőle! 

A meleg hangra egy kicsit megkönnyebbültem. Nehéz az élet, ha a cselédeid figyelmen kívül hagynak, mint Val Lua idejében.

Az édes ízz szétterjedt a szájban, olyan selymes volt, mint a bársony, és a keserű illatot elnyomták belőle valivel. 

Leah engem nézett miközben én a forrócsokoládémat ittam, és úgy mosolygott mintha annyira aranyos lennék, hogy alig bírja ki anélkül, hogy ezt ki ne fejezze. 

Mikor befejezetem, csak óvatosan letörölte a csokoládét a szám széléről.

- Most mehetünk a mesterhez? 

Sajnáltam, hogy nem tudtam kanállal lekaparni a csokoládét a pohár aljáról, de csak bólintottam, és követtem Leah-t.

Kedvesnek kell lenned!

Az előző életemhez képest, ez a mennyország volt, és imádtam ezt az érzést.

Nem törődik velem, nem emeli rám a kezét, és adott nekem egy egész csésze csokoládét. Ez a legjobb hely ami csak létezik, hogy itt maradjak addig, amíg el nem tudom hagyni azt az országot biztonságban.

De nem hiszem, hogy a herceg majd könnyedén örökbe fogad majd. Ő egy olyan ember, akiről azt pletykálják, hogy hidegvérű ember, vér és könnyek nélkül. És eddig nem  úgy tűnt, hogy a pletykák hazugságokon alapulnának. 

Nem engedhetem, hogy elküldjön. Nem akarok újra meghalni, miután Val Lua herceg újra megver. Nem jó koldusnak sem lenni és éhen halni. 

Lea a hercegi hivatalba vitt.

Láttam a herceget beszélni két férfival, akik tisztnek tűntek. Elengedtem Lea kezét, odafutottam a herceghez, és belecsimpaszkodtam a lábába.

Lea megrémült, egy tiszt pedig leválasztott róla és arrébb vitt. 

Nem akarok újból szerencsétlenül meghalni!

- Nem akarok visszamenni! Nem eszem sokat. Nem fogom még egyszer ezt csinálni, csak azt szeretném, hogy valaki szeressen. Szóval kérem had-

Ekkor aztán a herceg mindenki meglepetésére felemelt, nekem pedig a nyakába kellett kapaszkodnom. Megsimogatott, majd odasúgta nekem - Ne tereld el a figyelmemet! 

Gyengédebben öleltem át a nyakát, és az arcomat a nyakába fúrtam.

- Szejetlek hejceg. - suttogtam a nyakába, mire a herceg testtartása megkeményedett.

</§/>

Wigentra Birodalma, egy ország, ahol a világ legnagyobb kiterjedésű földje található. 

Ezt a hatalmas földet, fel kell osztani több részre, és ha ez megvan, akkor megkapjuk a mai felipítését Wigentra hatalmi feléítését: 

<Az egységes egyház.>

<A császári háztartás.>

<5 Herceg>. 

A három, egyenrangú fél, háromszöget alkotott, amely így kordában tudta tartani egymást, és e mellett pedig az egyesített hatalom az ország jólétét szolgálta.

Ez a háromszög jelentős változásokon ment keresztül. 

Dubblede hercegsége, volt az egyetlen család, amely kiszorította az öt herceget, ezzel pedig megszerezte magának a háromszög egyik csücskét. 

Dubblede kastélya, valóban nagy bravúrokkal dicsekedhetett.

A kastélyban volt egy kőpadló, egyetlen karcolás nélkül, és több hatszögletű oszlop, finom mintákkal díszítve. Egy luxus csillár, amely tükörként is zolgálhatna, a mennyezeten.

Kincsekkel telepakolt dekoratív szekrények mindenhol. Keleti és Nyugati szárnya, számtalan tornya, a  mellette északon elterülő erdőt nem is említve. Ezeken kívül még sok más lenyügöző dolog helyezkedett el a kastélyban és környékén. 

Dubblede hercegénél, egy ilyen hatalmas kastély tulajdonosánál, nem volt túl könnyű dolgom.

Nem fogadott örökbe csupán a cukiságom miatt. 

De szerencsére nem volt teljes kudarc az ott maradási kísérletem. 

Még ha nem is fogadott örökbe, adott egy szobát, hogy maradjak ott egy darabig.

Ha azonnal kirúgtak volna, talán Val Lua-hoz kerülök. 

Ököllel takartam el a számat és felnevettem.

Nagyon tetszett a szoba, amit Dubblede hercege adott nekem. Nem volt idő unatkozni, mert sok játék, és játszótárs, valamint meleg, és hangulatos ágy volt benne. 

És ennek már tíz napja, hogy ebben a kastélyban maradhattam. Ugyanis folyamatosan fizettem a lakbért.

- Mit mondott még a "kalapos hölgy"?

- Orihalkwon van, a jégi fvensíkon. 

- Oriharkon! - kiáltott fel a hűbéres a hír hallatán.

A herceg ölében ültem, és bámultam, miközben ő egyre csak izgatottabb lett.

- Ez csodálatos. Hogy lehetsz ilyen okos?

- Ezért ő a sors gyermeke! - nevetett fel a hűbéres.

Fúrdalt a lelkiismeretem. 

Valójában én egy hamis sors gyermek vagyok. 

Nem mintha a reinkarnáció előtti emlékeimre ne emlékeznék. Nehéz éretten gondolkodni, miközben az embernek még "éretlen agya" van. 

Ha elkezdek felnőttként gondolkodni, vagy napokig fel sem tudok kelni, olyan álmos leszek, vagy pedig, farkas éhes. Márpedig, amikor éhes, vagy álmos vagyok, teljesen babaként kezdek el viselkedni.

 

Az egyik vazallus felém nyúlt, hogy megsimogasson, vagy valami olyat csináljon, mint amiket az aranyos kisgyerekekkel szoktak a felnőttek, mire megugrottam, és a herceg nyakába csimpaszkodtam. 

 Kja, meglepődtem! 

Meglepődtem, hogy valaki, akit nem ismertem, megpróbált megérinteni!

- Gyerek, te nagyon félénk vagy! - nevetett fel az öreg vazallus ahogy ezt mondta és visszahúzta a kezét.

- Elképesztő, hogy ilyen közel tudtok maradni egymáshoz!

- A többi gyerek már ha ilyen közzel lenne hozzá,  már sírna és üvöltene.

- El tudná mondani nekünk, az oltár és a császári család történetét?

Azért beszéltem csak akkor, ha a herceg ülében ülhettem, mert Val Lua herceg bántalmazása miatt, a felnőtt férfiakat, igen ilyesztőnek találtam. Furcsa módon viszont, ez Dubblede hercegre nem vonatkozott

- Gyere le, és ülj ide - mondta a herceg, mire elengedtem a nyakát és leültem az ölébe. 

The baby raising a devil 1.fejezet

Többször is pislognom kellett, mire végre kitisztult a homályos látásom.

Rugóztam egy kicsit a puha ágyon, majd nagy nehezen sikerült is ülő helyzetbe tornáznom magamat, aztán belenéztem a tükrbe ami a falon lógott, és megláttam...

Vastag, apró kezek.
Kolbászszerű, kövér karok.
Kerek, pufók babapofi...
Egy olyan test, amely nem mozog még úgy ahogy a tulajdonosa szeretné.
Akárhogy is nézem, ez a parányi test, egy négyéves gyereké.
Tükörbe bámultam magam, és arra gondoltam,
Újra...Újra itt vagyok! Nem tudom elhinni, hogy újra ezt a csapnivalóan rossz életet kell újra leélnem!

A nevem, Leblaine.
Kezdetben az életem nem volt annyi rossz.
Én voltam az egyetlen árva, aki február 29-én született, és az legyen a sorsa, hogy az isteni hatalm birtokosa legyen. Ezért is kezdtek el a "a sors gyermekének" nevezni. 

Igazán szerencsés vagyok.

És mivel a sors gyermekének szüksége van nagy mennyiségű, lenyűgöző támogatásra, a császárné úgy döntött, hogy örökbe ad egy magas rangú nemesi családba.

Csak ültem ott a császárné, Dowager ölében, és tanácstalanul válogattam a portrék között. Ugyanis ki kellett választanom egyet a férfiak közülök aki a leendő családom és apám lesz.

Három lehetőség volt:
1. Ami Thie herceg, az igazság harcosa, aki megvédi a Birodalom rendjét.
2. Val Lua herceg, egy jól ismert család sarja, amely már ezer elismert tudóst hozott világra.
3. Dubblede herceg, aki nagy katonai hatalommal és javakkal rendelkezett, de a gonosztevők között is egy igazi gazember volt.

Az apa, akit az első életemben választottam, Ami Thie volt.
Nagyon jó apa volt. Megfontolt, igazságos és racionális emberként tisztelettel követtem őt, mint új apát.
Békés élet volt, egészen addig amíg meg nem jelent az igazi sors gyermeke. Igen, valójában, hamis sorsú gyermek voltam. 

Ellentétben velem, aki napi három-négy órát edzett, és mégsem sikerült megfelően fejlesztenie az isteni erejét, Mina tökéletes "sorsgyerek" volt.
Mina káprázatos volt, akárcsak a nap. Mindenki szerette, még Ami Thie herceg is. Apa és Mina vonzódtak egymáshoz, mintha csak a sors keze lett volna az egész. Végül némi segítséggel, de Mina lett apa második lánya.
Az aszály idején felhívta a szellemeket, hogy segítsenek, és előrelátásával megakadályozta a háborút.

Ami pedig engem illet...
Feláldoztak Mina helyett egy rituáléban, hogy megpecsételjem a gonosz szellemeket.

Boldog voltam, amikor először visszatértem. Azt hittem, ez egy új élet lehetősége, amit Isten adott nekem egyfajta kárpótlásul.

Második életemben Val Lua herceget választottam. De Val Lua herceg minden nap csúnyán megvert. 
Ő volt az igazi rosszfiú.

Megvert minden egyes nap, mondván, ez csak mindennapi oktatás. 

Csak akkor mosott le, és öltöztetett fel szépen, amikor a palotába kellett mennem.

Ez ment második életem, utolsó napján is.
Megvertek és beütöttem a fejem az asztal szélébe, de amikor kinyitottam a szemem, már vissza is tértem a kezdetekhez.

A harmadik életemben elmenekültem. De mit tehet egyedül egy gyerek?
Miközben megannyi nehézségen mentem keresztül, éhen haltam.

Tehát három reinkarnáció után végre rájöttem valamire.
Eddig helytelenül gondolkodtam. A legjobb lehetőségemet az jelentheti, ha elhagyom ezt az országot, amint lehet.

Amint ezen gondoltam, az ajtó kinyílt, és bejött egy pompázatos ruhába öltözött, őszhajú öregasszony.
Az ölébe vett, és a kezével intett párat az ott lévő szobalánynak.

Hamarosan a szobalány, hozott is három portrét.
- Itt az ideje, hogy kiválaszt a leendő apádat. 
Nagyon kedvesen mosolygott. De én tudtam az igazat.
Abban a pillanatban, amikor kiderül majd, hogy hamisítvány vagyok, milyen hidegek is lesznek ezek a melegen csillogó szemek.

A császárné megsimogatta a hajam, és odaadta a képeket.
- Tessék, sors gyermeke. Válassz szépen!
Amikor megláttam a három portrét, lélekben felmondtam a szolgálatot, és betakartam a szemem pufók kis ökleimmel.

Most meg kell nyugodnom, bármennyire is lehetetlennek tűnhet. Amúgy is szükségem van egy helyre, ahol maradhatok egy darabig.
Nem halhatok meg koldusként, mint a múltban. Egy olyan család kell, ahol csendben élhet, majd disszidálhatok anélkül, hogy aggódnom kellene az éhezés, vagy a korai halál miatt, amíg nem tudom elhagyni az országot. Ilyen családot kell most választanom. Akkor ezúttal...

 - Istenem! - a cseléd, és a császárné, akik látták az általam választott portrét, nagyra nyitották szemüket döbbenetükben.

</§/>

Amikor megérkeztem a következő családomhoz, a császárné levelével együtt, hogy örökbe fogadjanak, megláttam a férfit, aki amjd az apám lesz. Nyeltem egy nagyot, hogy lecsússzon az a gombóc, ami a torkomban vert tanyát magának.

Nagyon jóképű férfi volt. 

Finom állvonal, szúrós, és élénk ciánkék szemek. Egyenes orr, határozott, és ívelt ajkak. 

Egy ing által elrejtett szilárd, izmos alkat. Magas volt, széles vállakkal. 

Egyedül azt sajnáltam, hogy egy ilyen gyönyörű emberhez, egy gyilkos, hideg szeme társult.

Összefoglalva, akit most választottam, az Dubblede herceg volt. A világ elsőszámú rosszfiúja. 

A férfi hadnagya, mellettem állt, és nagyon nyomasztó hangon, azt mondta:
- A császárné megkérte önt, hogy nevelje fel ezt a gyermeket!
Dubblede herceg, hosszú ujjaival megérintette finom vonalú állát.
- Szenilis lett talán? - aztán habozás nélkül kiadta a parancsot - Küldd vissza!
- De őexelenciád, ez egy nagyszerű lehetőség, hogy dolgozz egy kicsit az egyházzal való kapcsolatodról! A császárné kérésének azonnal elutasítása utólag bonyolíthatja a helyzetet.

Ez volt az egyetlen hely, ahonnan elfuthatok, miután elég idős lettem. Ami Thie, aki az ügyet az egyén elé helyezi, és Val Lua, aki a becsületet többre értékeli még az életnél is, még csak esélyt sem adnánakk arra, hogy elmenekülhessek.

Egy férfi, akit nem érdeklek, tökéletes volt mostohaapának. 

De természetesen csak egyetlen egy lehetőségem van, így hát két kézzel húzogattam meg a hadnagy nadrágját, hogy rám figyeljen.
- Deszember hetyedikén soj kejül egy be nyem jelentett adóellenőrzésre.
- Mi? - kérdezte a hadnagy zavarodottan.
Úgy tűnt, hogy nem értette meg azt, amit az imént mondtam. És ezen kívűl még meg is lepte a hirtelen jöt gügyögésem. 

Nem telt el sok idő a visszatérésem óta, így a nyelvem nem működött még megfelelően.

Világosan láttam az előző életemben. Ezen a télen, adócsalás vádja miatt, Dubblede hatalmas pénz-bírságot fizetett.
A hercegnek már volt három fia, szóval szerintem megértette azt, amit mondtam. 

Azok az emberek, akik már foglalkoztak gyerekekkel, elég jól megérthetik a gyerekek gügyögését.
Tehát volt remény, viszont szerencsétlenségemre hamar feladta a mondandóm megfejtését.

Ez a hidegvérű rohadék nem nevelhette volna fel a fiait a saját kezével?! Bárcsak írhatnék, de nem hiszem, hogy azt jobban megértené, mivel még a kezemet sem tudom megfelően irányítni, és nem is vagyok annyira jó belőle.

De legnagyobb megdöbbenésemre, a herceg egyszer csak megölelt.

A szemei olyan élesek voltak, hogy - ahogy rám szegezte azokat - úgy éreztem, mintha pengéket nyeltem volna.
- December 7-én adóellenőrzés lesz? - kérdezte. - Honnan szerezted ezt az információt?

Furcsán éreztem magam a tekintete súlyától. Így hát úgy tettem, mintha a lehető legártatlanabb lennék - arra az esetre, ha azt hinné, hogy nem vagyok gyerek.
- Uh-huh. Ez egy titok. 
- Majd meglátjuk.
A herceg ránézett a hadnagyára.
- Milyen mértékben van megszervezve a számlakönyv?
- ... Egy négyéves gyerek... Tényleg elhiszi amit mondott?
- Nem hiszed el, hogy egy négyéves kölyök ismeri, a be nem jelentett adóellenőrzés szót?
- Azonnal megnézem! - mondta a hadnagy majd ez után rögtön ki is rohant a szobából.
A herceg és én egymásra nézünk. Nagyon ijesztő... 

Tehát ez a látszat. Gazdagság, hatalom, feleség nélküli élet, biztos emiatt ilyen...

Nehéz lehetett a nőknek megközelíteni.

Nem sokkal ez után egy cseléd lépett be a szobába. 

- Nagyon rossz szaga van. 

- Elvihetem megfüdetni?

- Igen.

 Azzal a nő lehajolt, felvett a karjaiba, és elhagytam vele a szobát, miközben a válla felett néztem vissza a szobára, és a hercegre.