.png)
A fizetős szolgáltatás indítása (2)
[ Dokkaebi. - Amikor először megjelent, valaki ezt motyogta.] [1]
Nem tudtam miért, de ez a mondat jutott eszembe hirtelen. A megállt metró, a sötét helyiség... Ezek a részletek deja vu érzést keltettek bennem. A metró korábban is megállt már, viszont elég ritka eset volt.
Még így is, miért? Emlékeztem az ismerős szavakra egy regényből... de ennek a tudata nevetséges volt. Nem volt ez az egész lehetetlen?
Ebben a pillanatban a 3807-es vagon ajtaja szélesre tárult, és visszatért az áram. Yoo Sangah mellettem motyogta: - ...Dokkaebi?
A fejem zúgott.
Nyugtalanul remegtem, ahogy az általam ismert regény és az előttem álló valóság fedte egymást a fejemben.
[" A furcsa, és pihe-puha lény két kis szarvával a fején, magán egy kis szalmaszőnyeggel, lebegett a levegőben."
„Túl abszurd volt tündérnek nevezni. Túl gonosz volt, hogy angyalnak nevezzük, és túl nyugodt, hogy démonnak nevezzük."
„Ezért is hívták „dokkkaebi"-nek."]
És már tudtam is, hogy a dokkaebi mit fog mondani először.
[&아#@!&아#@! ...]
[&아#@!&아#@!....]
A fikció, és a valóság pontosan fedte egymást.
- Mi ez?
- Kibővített valóság?
A fecsegő emberek között, számomra egy másik világ látott napvilágot, amit csak én ismertem. Ez összetéveszthetetlenül egy dokkaebi volt - egy dokkaebi, amely a "Túlélés módjaiban" emberek ezrei számára nyitotta meg a tragédiák kapuját.
Yoo Sangah hangja rángatott ki a gondolataim közül. - Kicsit úgy hangzik, mint a spanyol. Beszéljek vele?
Csöppet megdöbbentem, és ez miatt muszáj volt megkérdeztem: - ...Tudod, mi ez? Mit fogsz neki mondani? Kérsz tőle pénzt?
- Nem így gondoltam, de...
Ekkor meghallottam a koreai nyelv helyes kiejtését.
[Ah. Áh. Ez így már jól hangzik? Á, nehéz dolgom volt, mert a koreai csomag nem működött. Mindenki, hallja a szavaimat?]
Ahogy egy ismerős nyelvet hallottak, láttam, hogy az emberek arckifejezése ellazul. Az első, aki felszólalt, egy nagydarab, öltönyös férfi volt. - Hé, mit csinálsz te, most?
[...Hú?]
- Forgatsz? Nekem mennem kell, gyorsan mert el kell jutnom egy meghallgatásra.
Úgy tűnt, nem egy ismert színész, mivel az arcát még nem láttam ezelőtt. Ha casting rendező lennék, őt választottam volna ki a hatalmas ambíciója miatt. De sajnos az előtte kibontakozó jelenlét, nem egy forgatás volt.
[Áh, meghallgatás! Így van.! Ez is egyfajta meghallgatás. Haha, adathiány volt. Ezért éppen csak akkor tudtam belépni, mikor este 7 órakor már bevételszerzésre került.]
- Mi van? Miről beszélsz?
[Most, most. Mindannyian foglaljatok helyet, és figyeljetek rám. Most elmondok nektek valami nagyon fontosat!]
A mellkasom elnehezült.
- Mi? Gyorsan szálljon le a vonatról!
- Valaki hívja a kapitányt!
- Mit csinálnak itt a polgárok együttműködése nélkül?
- Anya, mi ez? Egy rajzfilm?
Nem volt kétség afelől, hogy ez volt az a fejlődés, amit ismertem. Nem akartam ebbe belekeveredni... de nem volt rá mód. A jelenlévők nem hallgatnának a kicsi és aranyos külsejű CG lényre. Az egyetlen dolog, amit tehettem, az volt, hogy megállíthatom Yoo Sangah-t, aki megpróbált felkelni a helyéről.
- Yoo Sangah-ssi, ez veszélyes, úgyhogy maradj itt.
- Huh? - Yoo Sangah szeme elkerekedett.
Egy pillanatig megdöbbenve beszéltem, de nem tudtam megmagyarázni, hogy miért is mondtam ezt. Hogy pontosabban fogalmazzak, nem is kellett magyarázkodnom.
[Haha, nagyon hangos vagy.]
Volt olyan dolog, amely erősebb meggyőző erővel bírt, mint bármi más, jelenleg.
[Mondtam, hogy maradj csendben.]
Lassan lehunytam a szemem, mire a dokkaebi szeme vörösre váltott. Valami felrobbant, és a metró elhallgatott.
- Ó, uh. Ööö... - Egy nagy lyuk volt az ismeretlen színész homlokán, akinek el kellett mennie a meghallgatására.
A nagyszájú férfi, aki többször is felszólalt, a helyszínen összeesett.
[Ez nem filmforgatás.]
Ismét recsegés hallatszott. Ezúttal a hangszórókból beszélt.
[Ez nem álom. Sem egy regény.]
Egy, kettő... Vér spriccelt a levegőbe, ahogy néhány ember feje szétrobbant.
Azoknak a feje, kik tiltakoztak a dokkaebi ellen, és még azoknak is, akik sikoltoztak vagy megvadultak a történtek következtében.
Aki a legkisebb felhajtást okozta is, annak is lyuk volt a fejében. A metró hirtelen vérfürdővé vált.
[Ez nem az a „valóság", amit ismertek. Értitek? Szóval mindenki fogjon be, és hallgasson rám.]
Az itt jelenlévők több mint fele meghalt. Vér, és testdarabok töltötték meg a metrót. Nos, az emberek már nem sikoltoztak. Mint primitív majmok egy hatalmas ragadozó előtt, mindenki csak nézte a dokkaebit rémülten. Meglepődtem, és szorosan megfogtam Yoo Sangah vállát, aki remegett.
Ez mind valóság volt.
A furcsa üzenet, ami a fülembe jutott, hogy a dokkaebi megjelent előttem, és a vérfürdővé vált vonatkocsi...Mind valóság volt.
[Mindenkinek, szép volt az életete eddig. Nem igaz?]
A speciális igényű ülőhelyen ülő idős nagymama tekintete találkozott, a dokkaebi tekintetével.
[Túl sokáig éltél ingyen. Nem volt túl nagylelkű az élet hozzád? Megszülettél, és nem fizettél árat a légzésért, az evésért, az ürítésért, és a szaporodásért sem! Há! Tényleg jó világban éltél!]
Ingyenes? A metróban senki sem élt ingyen. Az emberek igyekeztek pénzt keresni a túlélés érdekében, és a munkából hazafelé metrón utaztak. De ebben a pillanatban senki sem vitatta a dokkaebi szavait.
[De most elmúltak a jó napok. Meddig élhetsz még ingyen? Ha élvezni akarod az életet, józan ésszel kell gondolkodnod, és meg kell fieztned az árát. Nincs igazam?]
A lihegő emberek nem tudtak válaszolni. Ekkor valaki óvatosan felemelte a kezét. - K-Kérsz pénzt?
Kíváncsi voltam, milyen ember képes megszólalni ebben a helyzetben, de meglepő módon ismertem az arcát.
- Yoo Sangah-ssi. Ez nem Han, a pénzügyi csapat osztályvezetője?
- ...Igaz.
Nem volt kétség a felől, hogy ő az. Ő volt az a tipikus ejtőernyős a társaságban, és az első számú ember, akit az újoncok nagyvonalban elkerültek.
Han Myungoh volt, a pénzügyi csoport osztályvezetője. Miért utazott ez az ember metrón?
- Adok neked pénzt. Vedd el. Kérlek vedd figyelembe, hogy én ilyen ember vagyok. - Han osztályvezető előhúzta a névjegykártyáját, miközben az emberek a háta mögött szurkoltak neki, hogy sikerüljön.
A terroristák ellen harcoló megváltó légköre vonta be a helyet. - Mennyit akarsz? Egy nagyot? Vagy kettőt?
Túl nagy összeget ajánlott, egy leányvállalat osztályvezetőjéhez képest. Egy pletyka terjengett róla, miszerint Han Myungoh a leányvállalat vezetőjének legfiatalabb fia, és most már én is azt hittem, hogy igaz lehet ez a dolog. Nem láttam még annyi csekket pénztárcában.
[Hmm, adsz nekem pénzt?]
- Í-Így van! A mostani készpénzem nem sok, de... bármit megadhatok neked, ha kiengedsz innen.
[Pénz, jó. Egy növényi rost, amelyben sok ember kölcsönösen egyetért.]
Az osztályvezető arckifejezése felderült. Ez egy valódi, "a pénz mindent visz" szituáció volt.
Milyen szánalmas.
- Jelenleg ez mindenem...
[Ez csak a te idődben, és téredben érvényes.]
- Huh?
A következő pillanatban lángok jelentek meg a levegőben, az osztályvezető kezében lévő csekkek pedig elégtek.
Han osztályvezető felsikoltott.
[Annak a papírnak nincs értéke a makrokozmosz világában. Ha még egyszer ilyet mersz tenni, akkor kilyukasztom a fejed.]
- U-Uhhh... - A jelenlévők arcán ismét kiült a félelem. Könnyű volt leolvasni, mire gondolnak, mert olyan volt, mint a regényben.
"Mi a fene lesz most?"
Csak én tudtam, mi fog történni a jövőben.
[Phu, az adósság csak felhalmozódik, amikor ilyen zajosak vagytok. Nos, igen. Mi lenne ha ahelyett, hogy százszor elmagyaráznám, inkább nekiállnátok gyorsan pénzt keresni?]
A dokkaebi szarvai felemelkedtek, mintha antennák lennének, teste pedig a metró mennyezetéhez úszott.
Egy pillanattal később megszólalt egy üzenet.
[#BI-7623 csatorna nyitva.]
[A csillagképek beléptek.]
Mindenki üres szemei előtt egy kis ablak jelent meg.
[Megérkezett a fő forgatókönyv!]
+
[1. fő forgatókönyv - az érték igazolása]
Kategória: Fő
Nehézségi fok: F
Tiszta feltételek: Ölj meg egy vagy több élőlényt.
Időkorlát: 30 perc
Kompenzáció: 300 érme
Kudarc: Halál
+
A dokkaebi halványan elmosolyodott, ahogy átlátszóvá vált, és eltűnt, hogy a következő helyre menjen.
[Akkor sok sikert mindenkinek. Kérlek, mutassatok egy érdekes történetet.]
.png)
