ORV 6. fejezet

A fizetős szolgáltatás indítása (5)

Az emberek pánikba estek, amikor meglátták a vagonban körös-körül ugráló rovarokat.

- H-Hé! Miért tetted ezt?…

Míg néhányan értetlenül bámultak csupán, a gyorsabb észjárásúak már felém is kezdtek nyomulni.

– Te rohadék!

- …Jobb lenne, ha minél előbb megtalálja őket... Ugyanis már csak három perc van hátra.

Ezek a szavak tettek csak be igazán. Az emberek úgy rohangáltak a metró ülései között mindenfelé, mint az eszüket vesztett vadállatok.

- Megszereztem! Aaack!

A szerencsések öröme, mikoris megszereztek egy rovart, valamint az őket ért ezutáni rosszindulatú támadások miatt, a kocsi kaotikussá vált.

- Hé, miért tetted ezt? Nem adhattad volna csak oda nekik a rovarokat?

Visszanézve láttam, hogy Kim Namwoon feláll.

 Óvatosan válaszoltam neki, aki felém közeledett: 

- 12 ember maradt.

–… huh?

– Három rovar maradt a gyűjtőhálóban.

Kim Namwoon egy pillanatra összeráncolta a homlokát, majd mielőtt beszélni kezdett szélesen elmosolyodott: - 12-ből 3? Hahahaha! Igen. Nem mindegyik tud túlélni? Szóval ezért dobtad el azt a dolgot?

- Igen.

– Na ne nevettess.

- …?

- Egy józan ésszel rendelkező ember ezért nem tenne ilyesmit. - Kim Namwoon mosolya csak szélesebb lett. - Mondd meg őszintén. Csak látni akartad ezt a jelenetet, nem?

Eszembe jutott az a Kim Namwoon, akit a Túlélés módjaiból ismertem.

Ebben a pillanatban egy üzenetet hallottam a fejemben: [Exkluzív képesség, „Karakterlista” aktiválva.]

Ezután kinyílt egy ablak a szemem előtt. Még mindig nem tudtam pontosan, mi a tulajdonságom, de az előttem lévő ablakra néztem.

[Karakter információ]

[Név: Kim Namwoon.

Kor: 19

Csillagkép-támogatás: Nincs (jelenleg két csillagkép érdeklődik a személy iránt).

Privát attribútum: Chuunibyou (általános)

Exkluzív készségek: Szokatlan alkalmazkodóképesség Lv. 3, Késsel történő harc Lv. 1, Feketítés Lv. 1

Összesített statisztika: Gyorsaság Lv. 3, Erő Lv. 4, Állóképesség Lv. 6, Varázserő Lv. 4

Összesített értékelés: Egy chuunibyou, akit egy különleges alkalom megfeketített. Javasoljuk, hogy ne keveredjen vele összetűzésbe.]

A túlélés módjaiban megjelent chuunibyou többsége öngyilkos lett, mert nem tudták elviselni a valósággá vált rémálmot. Az előttem lévő chuunibyou, Kim Namwoon azonban más volt.

Ő volt a Téveszmés Démon, Kim Namwoon. A fiatalember, aki később ezen a becenéven vált ismertté, nem egy közönséges chuuni volt.
Ez a fiatalember már régóta várt a világ pusztulására, és „szokatlan sebességgel” alkalmazkodott ehhez a világhoz.

- Mit szólnál hozzá, ha egy csapatot alkotnánk csak mi ketten? Na? - Az a fiatalember most ajánlatot tett nekem.

[Kim Namwoon karakternek jó benyomása van Önről.]

[A „Kim Namwoon” karakterrel kapcsolatos ismeretei egyre jobban bővülnek.]

Azonnali túlélésem garantált volna, ha kezet fognék Kim Namwoonnal. Ha nem olvastam volna a Túlélés módjait, talán egy kicsit másképp döntök.

– Sajnálom, de szeretek egyedül lenni.

— Igazán? Hmm, ez sajnálatos. - Kim Namwoon egyszerűen csak végignyalta az ajkát, és közelebb lépett hozzám. - Akkor félre tudnál lépni? Van egy közös ügyem azzal az idős hölggyel a hátad mögött.

Szavait hallva hátranéztem, és láttam, hogy a vérző, főldön kuporgó nagymama már alig lélegzik.

– Mit akarsz csinálni?

– Muszáj ezt kérdezned?

– Nem fogsz el inkább egy bogarat?

– Miért fognék el egyet is? - Kim Namwoon nevetett. – Már van előttem egy rovar.

Éreztem Kim Namwoon gyilkos auráját. A karakterét, aki csak a regényben létezett, élénk őrültséggel a szemében nézett szembe velem. Ezért egy kicsit meg is ijedtem.

Kim Namwoon valóban olyan volt, amilyennek elképzeltem.

[A 'Kim Namwoon' karakter megértése enyhén csökkent irányodba.]

- Mit nézel? Nem fogsz gyorsan félrevonulni?

– Ez nehéz ügy.

- Mi?

– Nem lépek félre.

- Haha, most az igazságosság apostolát fogod utánozni? Több személyiséged van talán? - nem válaszoltam neki.

Sötét árnyék kúszott lassan Kim Namwoon arcára, és csillogó szemei ​​egyre hidegebbek lettek. – Nem, várj csak egy percet! Odadobtad a hálót, hogy ezt csináld. Ezt tervezted az elejétől fogva? Igazán?

“…”

- Meg akarod menteni a nagymamát? Hahaha! Elképesztő! Igazán elbűvölő! Nem? Igazam van?

Még mindig nem válaszoltam neki. Ahogy alaposan végigmértem ezt a fickót, régi emlékek bukkantak fel bennem újra.

- Ah! Kiderült, hogy te vagy az az ember, akit a legjobban utálok. Minden vén barom egyforma.

Azok az emlékek ugráltak a szemem előtt mikor csalódott voltam a könyvet olvasva ez miatt a fickó miatt.

[A 'Kim Namwoon' szereplő megvet téged.]

- Mit mondtál?

Megfontoltam az időzítést, és lehajtottam a fejem, elkerülve az öklöt, amely még azelőtt repült el a fejem felett, hogy a szavaimnak véget vetettem volna.

– Ó, nem is rossz!

Annak ellenére, hogy tudtam, hogy közeleg, forróságot éreztem a fejem felett. Nem hétköznapi ütés volt.

[Feketítés Lv.1]

Kim Namwoon egész testéből sötét aura emelkedett ki. Ez volt a 'chuunibyou' attribútum kizárólagos képessége.

Ritkaság volt az első forgatókönyv vége előtt felszabadítani egy képességet, de Kim Namwoon-on már megmutatkozott egy képesség. Megvolt az oka annak, hogy a főszereplő beszervezte őt, a pszichopata természete ellenére.

Puff!

Miután eltalálta, a jobb vállam görcsbe rándultam. Nem nyerhettem ellene ha továbbra is így küzdök.

…Használjam most „azt”? - ránéztem az órára, amikor hallottam egy üzenetet.

[A „Kim Namwoon” karakterrel kapcsolatos ismeretei egyre jobban bővülnek]

[Közel jár az exkluzív „Mindentudó Olvasó Nézőpontja Lv.1” készség használati feltételeihez.]

Mindentudó Olvasó nézőpontja? Mi volt ez?

[A „Mindentudó Olvasó nézőpontja” exkluzív készség használati feltételei Lv. 1 elérve!]

Kim Namwoon ökle elszalasztott engem, és a földet érte.

- Haha, mi?! Csak nem lettem erősebb?

Halvány ökölnyom maradt a földön. Kim Namwoon apránként felismerte jelenlegi erejét.

Kwang! Kwang! Kwang!

Az ököl, amely egyetlen ütéssel el tudott törni egy csontot, folyamatosan a földet érte. Kim Namwoon csalódott volt, és nem tudott uralkodni az indulatain. – Ó, miért nem üthetlek meg?

Persze nem tudott megütni. Mindez a második képességemnek volt köszönhető.

[Exkluzív képesség, Mindentudó Olvasó nézőpontja Lv. 1 aktiválva!]

Amint ez a képesség aktiválódott, úgy tudtam megfigyelni Kim Namwoon támadási irányát, mintha a belső gondolataiban olvastam volna. Például így…

[ Jobb oldal. ]

Gyorsan a másik oldalamra fordultam.

[ Jobb szem. ]

Aztán gyorsan lehajoltam és elkerültem a repülő öklét.

– Nagyon ügyes vagy abban, hogy nem ütnek meg!

Indokolatlan volt az ellentámadás, mert szörnyű voltam a sportban, de legalább a legtöbb támadást elkerülhettem.

[ Bal comb. ]

Ez elég volt az idő húzásához. A legfontosabb az volt, hogy időt nyerjünk. Először elkerültem Kim Namwoont, és a levegőben lévő órára mutattam. – Két perc van hátra, kölyök.

A megszorongatott Kim Namwoon felváltva nézett rám és a nagymamára. – A fenébe!

A választás pillanatában Kim Namwoon tekintete a nagymamára esett.

Kénytelen voltam megragadni a nagymamát és oldalra gurulni. Ha a nagymama meghal, Kim Namwoon tisztázza a forgatókönyvet. Nem számít, hogy mi lesz, de ezt a fickót egyáltalán nem akartam a következő forgatókönyvben látni.

– Haha, tudtam, hogy így fogsz tenni. -  amikor Kim Namwoon kivett valamit a táskájából, baljós érzésem támadt.

Egy penge csillant meg a fluoreszkáló fényben. Ez egy hordozható MacGyver kés volt. Elfelejtettem. Ez a személy egy megrögzött katonai otaku volt.

Swiiik-

Kapcsolódás történt a technikai készség „Késharc” és az erősítő készség, a „Feketekedés” között. A penge iránya nyilvánvaló volt.

[ Szív.]

Ez egy olyan támadás volt, amelyet akkor sem lehetett elkerülni, ha tudtam az irányt. Szóval gyors ítéletet hoztam. Ha nem tudtam elkerülni a támadást, jobb volt, ha lehetőség szerint minimális sebzést okozó helyre irányítom.

Chiiiik! 

A penge nem sokkal, de elkerülte a szívemet, és mély vágást ejtett a vállamon.

Fájt. Nagyon fájt. Perzselő fájdalom terjedt szét a bőrömben. A látásom megremegett, és úgy éreztem, közeledik a halál.

– Haha, most halj meg!

A forgatókönyv végéig hátralévő idő 1 perc 30 másodperc volt. A nagymama felé pillantottam. Sajnáltam a nagymamát, de most tényleg ezt kellett használnom.

- Chungil Gimnázium, 2. évfolyam, Kim Namwoon. Egy kérdésem van hozzád.

- …Mi?

– Szerinted a rovartojás élőlény?

Kivettem a zsebemből annak a szöcske holttestét, akit korábban megöltem. A kövér tojászsák egyértelműen bőséges volt. Valami pukkanás hangja hallatszott, és valami folyadék ömlött ki. Az undorító érzés átterjedt a kezemen, amikor meghallottam egy üzenetet.

…….
[Megöltél egy élőlényt.]
[100 érmét szereztél további kompenzációként.]
[Megöltél egy élőlényt.]
[100 érmét szereztél további kompenzációként.]
…….

Rengeteg üzenet bombázta a fülemet.

Kim Namwoon a homlokát ráncolta. - Rovartojás? Mit beszélsz itt hirtelen? Próbálod vesztegetni az időt?

- Azt hiszem.

- Honnan tudhatnék ilyesmit? Mindig aludtam a biológia órákon. - Kim Namwoon a véres vállamra nézett, és boldogan felnevetett. - De van egy dolog, amit biztosan tudok. Tudod mi az?

- Micsoda?

– Mindjárt meghalsz! - Kim Namwoon megmozdította a svájci kését, mielőtt válaszolhattam volna. Ez egy olyan támadás volt, amelyet nehéz volt elkerülni.

[Nagy számú érmét szereztek be! Szeretnéd megnézni az érmehasználati tippeket?]

Kihagytam a fülembe vágó magyarázatot. Nem kellett hallgatnom, amikor már tudtam a tartalmát.

- Nem, te fogsz meghalni – köptem ki, miközben magamban még valamit motyogtam.

[2700 érmét fektettek be az „állóképességbe”.]

[Állólépesség Lv. 1 -> Állóképesség Lv. 10]

[Az állóképességed drámaian megemelkedett!]

[A tested tartóssága nagymértékben megnövekedett!]

Kim Namwoon kése a szívembe hatolt. Pontosabban úgy nézett ki, mintha áthatolt volna rajta.

A bőröm olyan volt, mint a szilárd szikla, és csak egy karcolás maradt rajta.

Kim Namwoon szemei ​​azt mutatták, hogy elképedt. - Hogyan?

- Megmondom a helyes választ a kérdésemre. A válasz: a tojás élőlény.

- M-Mi?

- Az ívási időszakban a szöcskék több mint 100 tojást tojnak le egyszerre.

- Tojás, élőlény, 100…

Sajnos az információ jelentésének megértésére hátralévő idő túl rövid volt a rossz agyú iskolás fiú számára.

- Mit mondasz?

- Már nem számít, ha nem érted. Egy perc van hátra.

Most a félelem bukkant fel Kim Namwoon szemeiben. - Aaaah! Meghalsz! Meghalsz!

A kés a nyakam felé mozdult. Nem is vettem a fáradságot a támadás elleni védekezésre.

Kakakang!

Ez azért volt, mert a terület sebezhetőbb volt, mint a mellkas? A seb kicsit mélyebb volt, mint korábban, de még mindig nem fájt nagyon.

– Kim Namwoon.

Kim Namwoon mögött olyanok álltak, akik még mindig mászkáltak és rovarokat kerestek, valamint olyanok is, akik hajlandóak voltak egymásnak ártani a saját túlélésükért cserébe.

- Igazad van. Ugyanolyan ember vagyok, mint te.

Talán megmenthettem volna néhány embert.

- A szart! Miért nem halsz meg?! Miért nem halsz meg?!

55 másodperc… 50 másodperc… 45 másodperc…

A kés folyamatosan csak karcolásokat hagyott hátra maga után a testemen. Vér folyt, de a penge nem tudott a bőr alá hatolni. 30 másodperc volt hátra, amikor Kim Namwoon kinyitotta a száját. Ledobta a kést és letérdelt elém.

– M-Ments meg!

25 másodperc.

- Mentsen meg! Kérem! Segítsen!

- Miért kellene ezt tennem?

20 másodperc.

- A-Az emberek élete fontos! Ez nyilvánvaló!

- Ez a régi világ szabálya volt. Pontosan úgy van, ahogy mondtad. Egy új világhoz új törvények kellenek.

10 másodperc.

- Nem akarom, nem akarom! Nem akarok meghalni! Aaaaaaack!

5 másodperc.

Kim Namwoon hangos sikoltozással rohant felém, és a szememre célzott. Abban a pillanatban, amikor a kést a retinámba próbálta belefúrni…

[A megadott idő lejárt.]

Hangos hang hallatszott, és Kim Namwoon feje felrobbant.

[A fizetett elszámolás megkezdődik.]

Kim Namwoontól kezdve az emberek feje mindenhol felrobbant. Egy kettő három négy…

A szétrobbanó fejek olyanok voltak, mint egy új korszakot hirdető tűzijáték. Kissé örömmel, egy kis bűntudattal és egy titokzatos érzéssel néztem a jelenetet.

Miért? Miért voltam olyan nyugodt az előttem álló látványtól? Mintha csak egy regényt olvastam volna.

[124 élőlényt öltél meg.]

[Megölt élőlények: egy szöcske, 123 szöcsketojás.]

[Ön nem ellenálló élőlényeket ölt meg, így a megszerzett érmék száma felére csökken.]

[6200 érmét szereztek be!]

[A statisztika szinttel feljebb használt érmék száma automatikusan levonásra kerül.]

[Összesen 3500 érméd van.]

[A „tömeggyilkos” címet túlzott gyilkolással szerezték meg.]

A kocsi elsötétített ablakán láttam az arcom.

Olyan arc volt, amit még soha nem láttam, annak ellenére, hogy életem során számtalanszor belenéztem a tükörbe. Letöröltem a vért az arcomon. De a vér nem tűnt el a tükörképem arcáról.  Kiderült, hogy vér az ablakon van.

Kkiiik.

Megremegett a szerelvény, és a vonat újra elindult. Az ismerős zaj betöltötte a teret.

Hamarosan fény áradt be, és a sötétség eltűnt az ablakokból. Megérkeztünk a 3-as vonal felszíni földi szakaszához, Apgujeong és Oksu közé.

Az ablakon kívül feltárult a Han folyó és Szöul.

- Ahh. - valaki felnyögött. Mély megkönnyebbülést rejtő nyögés volt, hogy túlélték.

Azonban nem kellett sok idő ahhoz, hogy ennek a nyögésnek a jelentése megváltozzon. - AH, ah!…

Az ablakon kívüli táj már nem az általuk ismert Szöul volt. Füst és por szállt fel a romvárosból.

A Han folyó hidai összeomlottak. Maga a Han folyó vörös volt a katonák holttesteitől, míg a ledőlt épületek között egy szörny taposott el egy K1 harckocsit, akárcsak egy játékot.

[1. fő forgatókönyv – Az érték igazolása, véget ért.]

[300 érmét szereztek alapdíjként.]

[100 érmével csökkentették a jutalmat a csatornahasználati díj miatt.]

[Megkezdődik a további kompenzáció elszámolása.]

Egy világ elpusztult, és egy új világ pedig megszületett.

…És én voltam az egyetlen olvasó, aki tudta ennek a világnak a végét.

The baby raising a devil 5. fejezet

 

A kenyéres eset után minden békés volt.

Az egyetlen említésre méltó dolog az volt, hogy Leának eszébe jutott, hogy elfelejtett odaadni nekem két cukorkát, amit a herceg adott nekem. 

De a mai nap más volt. Reggel óta szobalányok sürögtek-forogtak körülöttem. Hatalmas gyerekruhába öltöztettek. 

Ráadásul a vádlimig érő csipkezoknihoz, fényes cipőt társítottak, a hajamba pedig szalagot kötöttek.

– Gyerünk, lássuk, hogy kényelmes lesz e önnek. Próbáljon meg sétálni, kisasszony.

Miközben nehezen járni kezdtem, a szobalányok felkiáltottak: Whoa!

Dubblede szolgái nem voltak olyan rosszak, mint Vallua szolgái, de engem folyamatosan idegesítettek. Ahhoz azonban, hogy kényelmesen élhessek, elengedhetetlen volt a szolgák szeretete. Amint megálltam, behívtam a szobalányokat. 

– Linda gyeje igye!

- Ohó..., láttuk egymást már tegnao este is. Örülsz, hogy újra találkozunk?

- Ez tityok dee... Ljinda a kedvencem.

Először is meghódítom egy szobalány szívét.

– Tyessék. Agyok neked egy cukojkát.

– Miért adod oda nekem ezt az cukorkát?

- Ez tityok...... azéjt mert én Daliát szeretem a legjobban.

Ezzel meg is volt az első személy akit meghódítottam. Majd ahhoz fordultam, aki az uzsonnáért volt felelős. 

- Ha Yuni beteg, szomojú vagyok...

- Jaj nekem...

- Ez titok... Yuni a kedvencem.

És elintéztem azt is aki napi progjaimért volt felelős.

"Nos, még ha utál is a családom, mint Vallua idejében, a szobalányok titokban elkényeztethetnek."

Amikor megláttam a szolgálólányokat, akik imádtak engem, büszkén gondoltam arra a sok nehézségre, amit régen elszenvedtem.

- De miéjt öltöztyem ma így fel?– kérdeztem Leát, aki szeretettel mosolygott rám.– Hova megyek?

– Részt vesz a mai találkozón. A mester azt mondta, hogy bemutat téged a vazallusoknak.

"Bemutat?"

Láttam néhányat közülük már messziről, de hivatalosan nem mutattak még be engem soha. Azt hittem, nem fog bemutatnia, ha hamarosan úgyis visszamegyek a fővárosba.

Szóval...

"Biztosan itt tart még egy jó darabig!"

Örömkiáltással a szívemben követtem a szolgálólányokat.

De olyan emberek voltak a folyosón, akiket még soha életemben nem láttam. Lea válaszolt, amikor ránéztem.

– Szponzorálandó gyerekek.

Aha, biztos, hogy a mai ülés napirendjén van egy szponzorálni való gyerekválasztás.

Az arisztokráciában támogatási rendszer működött.

Arról van szó, hogy a tehetséges gyermekeket kiskoruktól kezdve nevelik, tanítják hogy a család által megkívánt tehetséggé fejlesszék ki őket.

"Ezúttal kit szponzorálnak?"

Ha olyan nemesi család szponzorálja őket, mint a Dubblede, akkor  nagyon híres csodagyereknek kell lenniük.

Amikor beléptem az ülésterembe, láttam, hogy a vazallusok körül vesznek valakit. Elég alacsony ahhoz, hogy gyereknek nevezzék. Első pillantásra úgy nézett ki, mint egy kamasz fiú.

A fiút a felnőttek lassan összenyomták, így nem lehetett részletesen látni, de tisztán hallottam a hangját.

– Helló, Dubos úr, Martin úr, Lux báró és...

A vazallusok vigyorogtak, mintha örülnének az udvarias kisfiúnak, aki annyi ember nevét megjegyezte.

– A kis Jude napról napra intelligensebb lesz.

– Apám azt mondta, keményen kell tanulnom, hogy olyan legyek, mint Mr. Dubos!

Dubos nevetett, és megveregette a vállát. Ekkor az egyik vazallus felfigyel rám. 

Mikor meséltem a vazallusoknak a  császári palota és a templom ügyeiről akkor is voltak páran, viszont most is láttam pár ismerős arcot közülük az emberek sokaságában.

"Most megmutatom nekik!"

- Helló!

Miközben egy felnőtt viselkedését utánozva üdvözöltem őket, nevettek.

–Oh Istenem! Megtanultad hogy is kell köszönni!

Amikor néhány vazallus közeledett felém, végre elkezdtem látni az elrejtett gyermek arcát.

Viszont teljesen megdermedtem, mikor rájöttem, hogy ki is az a gyermek. 

"Marco Jude." 

Nagyon-nagyon jól ismerem azt a gyereket.

Mert ő volt az egyik legrosszabb ember, akivel valaha találkoztam! Amikor Vallua herceg gyermekeként éltem, egy ideig egy akadémiára jártam. Akkoriban Marco volt a professzorom. 

Fiatal és ambiciózus ember volt, és e mellett jó professzor is.

De nekem.....

"Túl sokat flörtölt."

Vallua herceg vejének pozíciójára törekedett. Nem illő módon sokszor megérintett az engedélyem nélkül. E mellett pedig a beleegyezésem nélkül is megölelt, majd mikor már nem bírtam elviselni, amikor túl messzire ment és megpróbált megcsókolni, feljelentettem az akadémián. 

Viszont engem űztek el mint zaklatót. 

"Ha ez a fickó elcsábított és megbántott, miért nem tettél feljelentést a kezdetektől fogva?"

"Ha nem tetszett, miért nem sikoltottál?"

" Féltem, így még sikítani sem tudtam."

"Akkor miért most... Azt hiszem, nem tetszett, amikor újra rágondoltál.  Aranyásó vagy?"

Semminemű tiltakozásom nem használt a vádak ellen.

Csak hat hónapig függesztették fel, mert megérintett egy diákot, én pedig kénytelen voltam elhagyni az akadémiát a zaklatások miatt, mert promiszkuizmussal* gyanúsítottak. Ezt követően a családom szégyenének tekintettek. 

(*A szexuális partnerek gyakori váltogatása)

Csak erre az időre tudtam gondolni és bosszút akartam állni mindenáron. 

Most még gyerek. De a jövőben egy hatalmas nagy szemétláda lesz!

"Nyugodjunk meg. Ha ok nélkül most így fogok viselkedni, akkor az örökbefogadás szóba sem jöhet."

Aztán Dubblede hercege bejött a szobába. Az összes ember meghajolt.

A találkozó első pontja a szponzorjelöltek áttekintése volt . Marco hátul leült a pódiumra.

– Jaj, te már megoldod az ilyen szintű matematikai feladatokat?

- Igen! Ismerned kell a számokat, hogy bekerülhess  az Audit and Inspection Board-ba*. De maga a matematika amúgy is szórakoztató. Készítettem néhány képletet a tanárommal..."

(*Az Audit and Inspection Board egy nemzeti szervezet, aminek központja a dél-koreai Szöulban található . Elsődleges feladata az állami és közigazgatási szervek elszámolásainak ellenőrzése.)

" Hazug..."

Nevetséges volt számomra ez az információ ugyanis tudtam a jövőjét.

Marco Jude távolról sem csatlakozott az Audit and Inspection Boardhoz, hanem egy jelentéktelen akadémia karához csatlakozott. Szóval bolond volt, aki eldicsekedett nekem még régen, hogy milyen nagyszerű hálózata van. 

Apja, Jude báró büszkén nevetett. 

A baráti légkörből ítélve úgy tűnt, hogy a támogatott gyermek kiválasztása Jude báró és felesége kívánsága szerint fog történni.

A kérdezz-felelek szekció után Marco visszaült a mellettem lévő ülésre. Lenézett rám és suttogott.

- Láttad ezt, kölyök? Soha nem fogsz nyerni.

"Mi?"

Döbbenten néztem rá

Egy négyévestől tart...

Marco Judenak úgy tűnt, hogy a szponzori átvilágítás miatt jöttem el a találkozóra.

Az arca csupa izgalommal teli, mivel le akarja törni riválisai versenyszellemét minél hamarabb. Arra emlékeztetett, amikor a tudományos intézet professzora volt.

– Nos, talán úgy gondolhatod hogy mivel Dubbled hercege eddig békén hagyott, szóval nincs mitől tartanod, de miután örökbefogadott azt tehet veled amit csak akar. – folytatta vigyorogva. – Azt hallottam, hogy szegény gyerek vagy, igaz?

"........"

- Hallottam, hogy a császárné odadobott Dubbledének.  Ez kb ugyanaz, mintha csak kidobtak volna kukába. 

Marco, aki ezt mondta, nevetett, én pedig ökölbe szorítottam a kezem. Előző életemben hülye voltam. Nem tudtam semmit, és ijesztő volt egyedül lenni.  

Sokszor meghajoltam anélkül, hogy egy szót tudtam volna mondani. De én már meghaltam háromszor és most a negyedik életem élem.  

Azzal megharaptam Marco karját.

– Argh ! 

Amíg ő hason feküdt összekuporodva a karját dédelgetve, én gyorsan ökölbe szorítottam a kezem és megütöttem! Bumm!

- Aah! Aah !

Ahogy felhangzott a sikoly, többen rohantak felénk a csarnokot örző örök közül, és mikor megláttak minket, csodálkozva néztek ránk. 

Az emberek azonnal megpróbáltak elszakítani Marcótól, de kihúztam még egy csomó haját, mielőtt sikerülhetett volna nekik.

– Mit csinált?! - a vazallusok a homlokukat ráncolták rám és Marcóra.

- Az a kis dolog, amitől... engem, hirtelen ...!

Az egyik kezemmel Markóra mutattam.

- Gyejünk csak, josszfiú !

- Mi ...?

- Azt mondta, hogy Dubbled herceg egy szemét!

Ezt még koldus koromban tanultam. Az nyer, aki az első ütést beviszi. És a  higgadt nyeri a vitát.

Persze hátborzongató volt a herceg szeme láttára felhajtást csinálni, de jobb volt, mintha bolondnak néznek, akit csak üt.

De furcsa volt. 

Miért lett ennyire csönd a szobában?

The beginning after the end 42. fejezet

The baby raising a devil 4. fejezet

"Szipogás"

"Szipogás"

Könnyes és taknyos sütit ettem. Az elmém ezzel egy időben teljesen üres volt. Dubblede hercege kicsinyes egy fickó. A maradék kenyeret meg tudom én enni. Mégis miért olyan dühös emiatt? Bosszús tekintettel néztem a velem szemben ülő hercegre. 

Lea, aki hozta nekem a sütit , bűntudatos tekintettel ezt mondta: 

- Korán lefeküdt, és nem tudott enni. Így...  

– Így hát felkapta a szolgák által eldobott kenyeret.

"......"

Lea arca elsápadt. Továbbra is bűnösnek látszott, de nem Lea volt hibás.

Miután kissé jóllakottnak éreztem magam, Lea felé nyújtottam a kezem.

- Megyek...

Be akartam fejezni a sütiket. De nem akartam látni, ahogy a jó Leát egy rosszfiú szidja !

Ekkor a herceg felém nyújtotta a kezét. A herceg keze, amely a többi sütit éppen nekem akarta adni, megállt a levegőben...

A légkör hirtelen hidegebb lett.

"........"

"........"

"........"

- Mi a baj vele?

– Azt hiszem, fél öntől, mivel nem sokkal ezelőtt megszidta.

Leának igaza volt. Borzasztóan megijedtem attól, ahogy a herceg megfenyegetett. Egyedül a tekintete idegesített. Szóval azt mondtam, 

– Visszamejek. 

Lea gondterhelt pillantása alábbhagyott, és egy ponton az ajkába harapott, mintha elhatározta volna magát. 

– Me... mester!

"......."

– A kisasszonynak be kell fejeznie az étkezését, úgyhogy jobb lenne ha vissza menne!

Úgy nézett ki, mint egy lovag, aki egyedül támad egy hadseregre. A herceg rám meredt, én pedig Lea karja mögé bújtam. A herceg hamarosan bólintott.  

Amint elment, Lea felvett az ölébe, hogy minél hamarabb a szobámban legyünk.

Aztán gyorsan ki is ment.

Az arca sápadt volt, és az ajkai pedig remegtek. Lea, mint szolga aki a kastélyában él már egy ideje, tudhatta, milyen hidegszívű a herceg. 

Szóval képzeld el, hogy milyen ijesztő lehet, ha így viselkedik.  

"– Egy hozzá hasonló ember nagyon ritka." 

Megborzongtam. Lea benyitott a szobámba és hozott nekem ennivalót. Zabkása volt benne gesztenyével.

Megveregettem a hasam, miután kiürítettem két tál zabkását. 

- Sajnájom, hogy folyamatoszan éhes vagyok.

Lea könnyes arccal átölelt.  

- Ne mondja ezt. A kisasszonynak sokat kell ennie, és aludnia. 

Nevetett miközben lefektetett.

– Álmodjon szépet, kisasszony! 

miután ettem, és nyugodtan aludtam, felébredtem. Tegnap este nagyon rosszul éreztem magam Lea miatt, ezért úgy döntöttem, hogy ma megmutatom neki, hogy milyen cuki is vagyok. – Leja, szejetlek!

A szobalányok majd elolvadtak, amikor megláttak, ahogy a pufók kis karjaimmal átölelem a lábát.

Lea szája sarka felfelé görbült.

Hirtelen egy szobalány, aki az ajtóra nézett, megmerevedett, és hamarosan az összes többi szobalánynak ugyanaz az arckifejezés ült ki az arcára.

"– Gasp, ez a rosszfiú!"

Dubbled hercege és hadnagya engem bámult. Sietve elbújtam Lea mögé.

-Kis... kisasszony...

A hadnagy és Lea egyszerre szólongattak. De én csak megráztam a fejem

" Nagyon ijesztő..."

Még mindig féltem a tegnap esti események miatt tőle . 

Kissé kínjában, izzadtságcseppekkel az arcán, a hadnagy ezt mondta, a herceg felé fordulva - Mi lenne ha megpróbálná a nevén szólítani? Hátha előjön a kicsi...

"......"

A herceg csöndben maradt. Engem bámult, és egy pillanatra összevonta a szemöldökét.

A fejemben megráztam a fejem. 

"– Bácsi, az a rosszfiú még a nevemet sem tudja."

Tíz napja voltam itt, de soha nem szólított a nevemen. Csak furcsa beceneveken szólított. Valószínűleg soha nem bontotta ki a Dowager császárnő által küldött adataimat.

– Leblaine.

a herceg a nevemen szólított. 

"– Tudja a nevem?"

Annyira meglepődtem, hogy csak pislogni tudtam. A hercegnek volt egy híres története, hogy még Mina nevére sem emlékezett, pedig több mint három hónapja a palotában volt. Csoda volt, hogy a herceg emlékezett a nevemre. 

"– De nem mintha egyáltalán érdeklődne irántam. "

A herceg ismét beszélni kezdett hozzám

- Mi a baj? Gyere ide.

Mindenki szeme rám szegeződött. Haboztam, de lassan kinéztem.

- Mef fogsz ütni?

– Nem foglak.

"- Már megtetted. Megütöttél a szavaiddal. A szavaiddal!"

Amikor bizalmatlan tekintettel néztem rá, kivett valamit a zsebéből. Egy nyalóka volt az.

– Sok minden van még itt.

"......"

Minden ellenérvet elvetettem, és odarohantam hozzá.

Valahogy úgy tűnt, minta egy arrogáns vigyor csücsülne a szája sarkában. 

Igen, egy kicsit meglepő volt, hogy egy gyerek, akit az özvegy császárné küldött, besurran az éjszakába. A császári palotáról és a templomról is meséltem neki.

 " Hány cukorka van? Gazdag, talán van tíz is."

A folyosón séta közben vitt engem az ölében. Valahányszor megláttak minket a folyosón így, megdöbbentek, és abbahagyták az épp végzett munkájukat. 

Ez természetes reakció volt.

A herceg, aki már megállt, lerakott egy ajtó előtt. 

"– Biztosan vannak itt cukorkák!"

Nagy várakozással nyitottam ki az ajtót és bementem. 

Megdöbbentem, és nyeltem egyet, amikor megláttam, hogy cukorkák vannak mindenhol a szobában.  A hercegre pillantottam.

"– Tényleg megehetem ezt az összeset?"

Kérdeztem a szemeimmel a hercegre pillantva engedélyért, mire a herceg csak annyit mondott monoton, érzelemmentes hangon. - Egyél annyit, amennyit csak akarsz.

"Istenem!"

A cukorkakupachoz rohantam. Sok cukorka volt, amit még soha életemben nem kóstoltam meg. 

Voltak olyan édeségek is amik a csomagolásuk alapján csokoládék, vagy talán májvacukrok lehettek. Gyorsan letéptem az egyikről a fényes arany csomagolást, és bedobtam a számba.

"...Ez nagyon finom!"

A herceg összevonta a szemöldökét, miután egy ideig sokkot kapva néztem magam elé. Viszont nem volt időm ilyesmivel törődni. A gazdagok minden nap ilyen finomságokat esznek? 

Az édes csomók gyorsan elolvadtak a számba, a gyümölcsszirup íze pedig gyorsan szétterjedt a számban.

A letöbbet ebből a fajtából, már majdnem mind megettem. 

Minden alkalommal, amikor rágtam rajta egyet, az arcom pufók lett és megremegett. 

Gyorsan befejeztem azt ami a számban volt, és vettem is be a következőt.  

Ezúttal egy nyalóka volt az amit kinéztem magamnak. 

Már tettem is volna be a számba az édességet, mikor valaki tekintetét éreztem meg a tarkómon, így hát haboztam. 

A hercegre pillantottam.

"Ha ezt mind megeszem.. Undorító leszek..."

Nem vettem észre azt már, mikor koldus voltam, hogy egyetlen falat megosztott étellel is tudtam szeretetet kimutatni? 

Szóval felé nyújtottam egy cukorkát. 

– Agyok nekegy egyet...

Rám pillantott, és zavartan összehúzta a szemét.

- Miért?

Nem mondtam semmit, míg lassan ismét kinyitotta a száját.

- Furcsa vagy.

"......"

Kicsit idegesítő.

"Megdoblak egy cukorkával, és majd úgy teszek minta csak véletlen lenne.."

 Gondolkodtam rajta hogy megtegyem e, de eszembe jutottak a céljaimra, és lenyugtattam magam. 

"Nagyon szükségem van ennek a rosszfiúnak a segítségére, ha nem akarok nyomorultul meghalni."

Jó kapcsolatot kell kiépítenem vele. 

"Előző életeimben nem voltam tapasztalt, így nem volt esélyem, viszont ezúttal előnyöm van." – gondoltam magamban, miközben a karjaiba ugrottam.

–  Herceg, köszönöm szépen a cukorkákat.

A herceg megdöbbent, de aztán elmosolyodott.

The beginning after the end 41. fejezet

 

ORV 3. fejezet

A fizetős szolgáltatás indítása (2)

[ Dokkaebi. - Amikor először megjelent, valaki ezt motyogta.] [1]

Nem tudtam miért, de ez a mondat jutott eszembe hirtelen. A megállt metró, a sötét helyiség... Ezek a részletek deja vu érzést keltettek bennem. A metró korábban is megállt már, viszont elég ritka eset volt.
Még így is, miért? Emlékeztem az ismerős szavakra egy regényből... de ennek a tudata nevetséges volt. Nem volt ez az egész lehetetlen?

Ebben a pillanatban a 3807-es vagon ajtaja szélesre tárult, és visszatért az áram. Yoo Sangah mellettem motyogta: - ...Dokkaebi?

A fejem zúgott.
Nyugtalanul remegtem, ahogy az általam ismert regény és az előttem álló valóság fedte egymást a fejemben.

[" A furcsa, és pihe-puha lény két kis szarvával a fején, magán egy kis szalmaszőnyeggel, lebegett a levegőben."

„Túl abszurd volt tündérnek nevezni. Túl gonosz volt, hogy angyalnak nevezzük, és túl nyugodt, hogy démonnak nevezzük."

„Ezért is hívták „dokkkaebi"-nek."]

És már tudtam is, hogy a dokkaebi mit fog mondani először.

[&아#@!&아#@! ...]

[&아#@!&아#@!....]

A fikció, és a valóság pontosan fedte egymást.

- Mi ez?

- Kibővített valóság?

A fecsegő emberek között, számomra egy másik világ látott napvilágot, amit csak én ismertem. Ez összetéveszthetetlenül egy dokkaebi volt - egy dokkaebi, amely a "Túlélés módjaiban" emberek ezrei számára nyitotta meg a tragédiák kapuját.
Yoo Sangah hangja rángatott ki a gondolataim közül. - Kicsit úgy hangzik, mint a spanyol. Beszéljek vele?

Csöppet megdöbbentem, és ez miatt muszáj volt megkérdeztem: - ...Tudod, mi ez? Mit fogsz neki mondani? Kérsz tőle pénzt?

- Nem így gondoltam, de...

Ekkor meghallottam a koreai nyelv helyes kiejtését.

[Ah. Áh. Ez így már jól hangzik? Á, nehéz dolgom volt, mert a koreai csomag nem működött. Mindenki, hallja a szavaimat?]

Ahogy egy ismerős nyelvet hallottak, láttam, hogy az emberek arckifejezése ellazul. Az első, aki felszólalt, egy nagydarab, öltönyös férfi volt. - Hé, mit csinálsz te, most?

[...Hú?]

- Forgatsz? Nekem mennem kell, gyorsan mert el kell jutnom egy meghallgatásra.

Úgy tűnt, nem egy ismert színész, mivel az arcát még nem láttam ezelőtt. Ha casting rendező lennék, őt választottam volna ki a hatalmas ambíciója miatt. De sajnos az előtte kibontakozó jelenlét, nem egy forgatás volt.

[Áh, meghallgatás! Így van.! Ez is egyfajta meghallgatás. Haha, adathiány volt. Ezért éppen csak akkor tudtam belépni, mikor este 7 órakor már bevételszerzésre került.]

- Mi van? Miről beszélsz?

[Most, most. Mindannyian foglaljatok helyet, és figyeljetek rám. Most elmondok nektek valami nagyon fontosat!]

A mellkasom elnehezült.

- Mi? Gyorsan szálljon le a vonatról!

- Valaki hívja a kapitányt!

- Mit csinálnak itt a polgárok együttműködése nélkül?

- Anya, mi ez? Egy rajzfilm?

Nem volt kétség afelől, hogy ez volt az a fejlődés, amit ismertem. Nem akartam ebbe belekeveredni... de nem volt rá mód. A jelenlévők nem hallgatnának a kicsi és aranyos külsejű CG lényre. Az egyetlen dolog, amit tehettem, az volt, hogy megállíthatom Yoo Sangah-t, aki megpróbált felkelni a helyéről.

- Yoo Sangah-ssi, ez veszélyes, úgyhogy maradj itt.

- Huh? - Yoo Sangah szeme elkerekedett.

Egy pillanatig megdöbbenve beszéltem, de nem tudtam megmagyarázni, hogy miért is mondtam ezt. Hogy pontosabban fogalmazzak, nem is kellett magyarázkodnom.

[Haha, nagyon hangos vagy.]

Volt olyan dolog, amely erősebb meggyőző erővel bírt, mint bármi más, jelenleg.

[Mondtam, hogy maradj csendben.]

Lassan lehunytam a szemem, mire a dokkaebi szeme vörösre váltott. Valami felrobbant, és a metró elhallgatott.

- Ó, uh. Ööö... - Egy nagy lyuk volt az ismeretlen színész homlokán, akinek el kellett mennie a meghallgatására.
A nagyszájú férfi, aki többször is felszólalt, a helyszínen összeesett.

[Ez nem filmforgatás.]

Ismét recsegés hallatszott. Ezúttal a hangszórókból beszélt.

[Ez nem álom. Sem egy regény.]

Egy, kettő... Vér spriccelt a levegőbe, ahogy néhány ember feje szétrobbant.

Azoknak a feje, kik tiltakoztak a dokkaebi ellen, és még azoknak is, akik sikoltoztak vagy megvadultak a történtek következtében.
Aki a legkisebb felhajtást okozta is, annak is lyuk volt a fejében. A metró hirtelen vérfürdővé vált.

[Ez nem az a „valóság", amit ismertek. Értitek? Szóval mindenki fogjon be, és hallgasson rám.]

Az itt jelenlévők több mint fele meghalt. Vér, és testdarabok töltötték meg a metrót. Nos, az emberek már nem sikoltoztak. Mint primitív majmok egy hatalmas ragadozó előtt, mindenki csak nézte a dokkaebit rémülten. Meglepődtem, és szorosan megfogtam Yoo Sangah vállát, aki remegett.

Ez mind valóság volt.

A furcsa üzenet, ami a fülembe jutott, hogy a dokkaebi megjelent előttem, és a vérfürdővé vált vonatkocsi...Mind valóság volt.

[Mindenkinek, szép volt az életete eddig. Nem igaz?]

A speciális igényű ülőhelyen ülő idős nagymama tekintete találkozott, a dokkaebi tekintetével.

[Túl sokáig éltél ingyen. Nem volt túl nagylelkű az élet hozzád? Megszülettél, és nem fizettél árat a légzésért, az evésért, az ürítésért, és a szaporodásért sem! Há! Tényleg jó világban éltél!]

Ingyenes? A metróban senki sem élt ingyen. Az emberek igyekeztek pénzt keresni a túlélés érdekében, és a munkából hazafelé metrón utaztak. De ebben a pillanatban senki sem vitatta a dokkaebi szavait.

[De most elmúltak a jó napok. Meddig élhetsz még ingyen? Ha élvezni akarod az életet, józan ésszel kell gondolkodnod, és meg kell fieztned az árát. Nincs igazam?]

A lihegő emberek nem tudtak válaszolni. Ekkor valaki óvatosan felemelte a kezét. - K-Kérsz ​​pénzt?

Kíváncsi voltam, milyen ember képes megszólalni ebben a helyzetben, de meglepő módon ismertem az arcát.

- Yoo Sangah-ssi. Ez nem Han, a pénzügyi csapat osztályvezetője?

- ...Igaz.

Nem volt kétség a felől, hogy ő az. Ő volt az a tipikus ejtőernyős a társaságban, és az első számú ember, akit az újoncok nagyvonalban elkerültek.

Han Myungoh volt, a pénzügyi csoport osztályvezetője. Miért utazott ez az ember metrón?

- Adok neked pénzt. Vedd el. Kérlek vedd figyelembe, hogy én ilyen ember vagyok. - Han osztályvezető előhúzta a névjegykártyáját, miközben az emberek a háta mögött szurkoltak neki, hogy sikerüljön.

A terroristák ellen harcoló megváltó légköre vonta be a helyet. - Mennyit akarsz? Egy nagyot? Vagy kettőt?

Túl nagy összeget ajánlott, egy leányvállalat osztályvezetőjéhez képest. Egy pletyka terjengett róla, miszerint Han Myungoh a leányvállalat vezetőjének legfiatalabb fia, és most már én is azt hittem, hogy igaz lehet ez a dolog. Nem láttam még annyi csekket pénztárcában.

[Hmm, adsz nekem pénzt?]

- Í-Így van! A mostani készpénzem nem sok, de... bármit megadhatok neked, ha kiengedsz innen.

[Pénz, jó. Egy növényi rost, amelyben sok ember kölcsönösen egyetért.]

Az osztályvezető arckifejezése felderült. Ez egy valódi, "a pénz mindent visz" szituáció volt.
Milyen szánalmas.

- Jelenleg ez mindenem...

[Ez csak a te idődben, és téredben érvényes.]

- Huh?

A következő pillanatban lángok jelentek meg a levegőben, az osztályvezető kezében lévő csekkek pedig elégtek.
Han osztályvezető felsikoltott.

[Annak a papírnak nincs értéke a makrokozmosz világában. Ha még egyszer ilyet mersz tenni, akkor kilyukasztom a fejed.]

- U-Uhhh... - A jelenlévők arcán ismét kiült a félelem. Könnyű volt leolvasni, mire gondolnak, mert olyan volt, mint a regényben.

"Mi a fene lesz most?"

Csak én tudtam, mi fog történni a jövőben.

[Phu, az adósság csak felhalmozódik, amikor ilyen zajosak vagytok. Nos, igen. Mi lenne ha ahelyett, hogy százszor elmagyaráznám, inkább nekiállnátok gyorsan pénzt keresni?]

A dokkaebi szarvai felemelkedtek, mintha antennák lennének, teste pedig a metró mennyezetéhez úszott.

Egy pillanattal később megszólalt egy üzenet.

[#BI-7623 csatorna nyitva.]

[A csillagképek beléptek.]

Mindenki üres szemei ​​előtt egy kis ablak jelent meg.

[Megérkezett a fő forgatókönyv!]

+

[1. fő forgatókönyv - az érték igazolása]

Kategória: Fő

Nehézségi fok: F

Tiszta feltételek: Ölj meg egy vagy több élőlényt.

Időkorlát: 30 perc

Kompenzáció: 300 érme

Kudarc: Halál

+

A dokkaebi halványan elmosolyodott, ahogy átlátszóvá vált, és eltűnt, hogy a következő helyre menjen.

[Akkor sok sikert mindenkinek. Kérlek, mutassatok egy érdekes történetet.]