Lord of mysteries - 1. KÖNYV 6. FEJEZET - A mindenek felett álló

 

Nem csak, hogy ugyan azt a loen-i nyelvet beszélték, hanem ugyanazt a komor hangulatot is árasztották magukból.

Mégis hol vagyok, és mit is tervezek csinálni? Ezt én is nagyon szeretném tudni… - Zhou Mingrui csak csöndben megismételte magában az előtte feltett kérdéseket egyfajta megnyugtatásként maga számára.

Mingrui-ban a legmélyebb benyomást nem is a feltett kérdések keltették, és mégcsak nem is a szavak mögött rejlő nagy igazság, hanem az előtte ülő két ember arcán látszódó értetlenség, tettrekészség, a pánik és az az áhítat, amit egyszerűen nem tudott hová tenni.

Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva, ezt a két embert magával rántotta erre a helyre, mely egy teljesen más világ volt szürke köddel körülvéve. Zhou Mingrui, mint ennek az esetnek az elkövetője, rettentően megilletődve és ledöbbenve érezte magát az eset miatt. Nem is beszélve az előtte ülő párról, akiket teljesen véletlenül vont bele ebbe a káoszba.

Ennek a kettőnek ez az egész biztosan minden képzeletet felülmúló élmény lehet, igaz?

Zhou Mingrui pillanatnyilag két lehetőségre tudott gondolni: Az első, hogy egy áldozatot fog játszani előttük, így elrejti a valódi kilétét. Nameg ezzel jelentős mennyiségű bizalmat szerezhet részükről. Ezek után pedig csak kivár, és szükség esetén kihasználhatja az éppen adódó körülményeket. A másik lehetőség pedig az, hogy megőrzi a pár előtt a titokzatos kilétét, majd úgy csűri-csavarja a dolgokat, hogy értékes információkat gyűjtsön be az ismeretségük alatt.

Az idő luxusa nélkül, ami ahhoz kellett volna, hogy teljesen átgondolhatta volna, megragadta azt az ötletet, ami éppen átszaladt az agyán, és a második lehetőség mellett döntött.

Kihasználja a többiek pszichés állapotát, hogy azán maga szerezhesse meg a legnagyobb előnyt.

Néhány másodperc után a ködbe burkolózott Zhou Mingrui felkuncogott. Halkan, de nem a levegőre nehezedő hanggal, nyugodt tónusban szólalt meg. Voltaképp mintha csak a látogatóknak válaszolna az udvarias köszöntésére. – Kísérletezem.

Kísérlet?... Kísérletezik? Audrey Hall a szürkésfehér ködbe burkolózott titokzatos alakra nézett, és az egyetlen dolog, ami ott motoszkált az agya hátuljában, hogy bármi is történik itt most, az abszurd, vicces, rémisztő, de mindenekelőtt furcsa.

Alig néhány pillanattal ezelőtt a hálószobája fésülködőasztalánál ült. De mindössze egy olyan apró kis mozdulattal, minthogy megfordult, erre a szürke köddel teli helyre került.

Mily elképzelhetetlen!

Audrey nagy levegőt vett, és egy udvarias mosolyt vett fel az arcára, majd kissé zavartan feltette a kérdését – Uram, végzett a kísérlettel? Ha igen, megengedné, hogy visszatérjünk oda, ahonnan jöttünk?

Alger Wilsonnak is az volt a szándéka, hogy ily módon kérdőre vonja Zhou Mingruit, de gazdag tapasztalati repertoárja méltóságteljesebbé tette. Így hát visszatartotta a bensőjében fortyogó késztetést, és csak néma szemlélődő maradt.

Zhou Mingrui a kérdezőre nézett. A sűrű ködön keresztül némiképp látta a szóban forgó személy sziluettjét. Magas, szőke hajú lány volt, de az arcát pontosan nem tudta kivenni.

Nem sietett válaszolni a lány kérdésére, hanem megfordult, hogy a férfira nézzen. Kusza sötétkék haja volt, valamint közepes termettel rendelkezett, amely nem számított vaskosnak.

Zhou Mingrui hirtelen rájött valamire. Ha sikerül megerősödnie, vagy jobban megértenie ezt a ködös világot, akkor képessé kell válnia teljes valójukban megtekinteni az előtte álló két személyt. 

Ebben a helyzetben ők a látogatók ezen a helyen én pedig a házigazda!

Miután megváltoztatta a gondolkodásmódját, Zhou Mingrui-nak azonnal feltűntek azok az apró kis részletek, amiket ezelőtt nem vett észre, vagy egyszerűen csak figyelmen kívül hagyott.

A dallamos hangú lány és az érett, visszahúzódó férfi, egyaránt meglehetősen testetlennek tűnt. A körvonaluk olyasminek tűnt, mint az egyik skarlátvörös csillag által levetített kép a szürke ködre.

Ez a hasonlat egy olyan dologra alapult, amit csak ő maga tudott igazán felfogni.

Ha a kapcsolat megszakad, akkor a vetítés is, és a pár visszatérhetne oda, ahonnan jöttek… - Zhou Mingrui finoman bólintott egyet, és kuncogva visszanézett a szőkére. – Természetesen. Ha hivatalos kérést nyújt be, akkor ebben a pillanatban visszatérhet.

Miután Audrey semmi rossz szándékot nem érzékelt a férfi hangjában, Megkönnyebbülten felsóhajtott.  Úgy vélte, ha egy úriember ilyen csodákra képes, és a szavát adta, akkor majd biztos betartja majd azt.

Némileg megkönnyebbült elmélyével meglepő módon nem sietett a szabadsága kérésével, helyette inkább jobbra-balra forgatta vadul a szemét, mely abnormálisan ragyogott.

Aggodalmasan, várakozásteli hanggal melybe csodálat is vegyült azt mondta – Ez egy hihetetlen dolog… valahogy mindig is azt reméltem, hogy valami ilyesmi fog történni velem. Úgy értem, - én nagyon kedvelem a természetfeletti dolgokat. Nem! Arra akarok kilyukadni – Uram, mit kell tennem, hogy mindenkinél hatalmasabb[1] legyek?

A beszéd közben egyre csak izgatottabb lett, olyannyira, hogy már a nyelve is belebotlott a saját szavaiba. Ugyanis megvalósulni látszott az az álom, amikről az idősebbektől hallott. Amin eddig csak fantáziálni tudott miután meghallgatta a történeteket, mivel egy csepp esély sem volt rá, hogy megvalósuljon.

Ezzel a néhány szóval együtt, amik elhagyták az ajkát, azok az érzések is távoztak belőle, mint a félelem és a borzalom, amik eddig rányomták a hangulatukat a mellkasára.

Ez egy jó kérdés! Erre én is nagyon szeretném tudni a választ… - Panaszkodott magában Zhou Mingrui is.

Ezzel együtt elkezdett töprengeni egy kielégítő válaszon erre a kérdésre, mellyel képes megtartani kifürkészhetetlen képét.

Ugyanakkor úgy érezte, hogy nem illik hozzá, ha állva kezd el beszélni. Véleménye szerint egy palotában kellene ülnie egy hatalmas asztal asztalfőjénél, egy titokzatos, ősi mintákkal televésett hatalmas, magas háttámlával rendelkező trónon, miközben némán onnan szemléli a látogatóit.

Amint ezen gondolkodott, a szürke köd felkavarodott, minek következtében Audrey és Alger is mélységesen megdöbbent.

---

[1] itt eredetileg Beyonder van, ahogy a címben is, de nem találtam pontos magyar kifejezést rá. Valami szentféleséget jelenthet, aki közbenjár az isteneknél. Lesz, hogy ezentúl Hatalmas néven fogom emlegetni ezt a fogalmat.

 Egy pillanat alatt számos, a magasba tornyosuló ősi kőoszlopot láttak maguk körül, felettük pedig egy hatalmas kupola, mely magába zárta őket.

Az egész építmény lenyűgöző volt. Olyannak tűnt, mint egy magasztos, legendás ősi palota.

Közvetlenül a kupola alatt ott, ahol a köd összegyűlt, egy hosszú bronz asztal jelent meg, mindkét oldalán szimmetrikus elrendezésben tíz magas támlájú székkel, valamint a hosszú asztal két végén egy-egy trónnal. Mindegyik szék háta vakítóan fénylett és egy halvány bíborvörös fény lengte körbe, ezzel megrajzolva a valóságtól letérő furcsa csillagképek körvonalait.

Audrey és Alger szemtől szemben leültek egyenesen az asztalfő mellett.

A lány oldalra pillantott és nem tudta megállni, hogy ne motyogja el csodálatát – Milyen lenyűgöző…

Ez kétségtelenül lenyűgöző… - Zhou Mingrui kicsit kinyújtotta jobb kezét és végigsimított a bronz asztal szélén, miközben megőrizte zavartalan arckifejezését.

Alger is szemügyre vette kicsit a környezetét, majd néhány másodperc csend után kinyitotta a száját, és Zhou Mingrui helyett Audrey-hoz szólt.

- Te Loen-ből jöttél? – mivel Audrey nem válaszolt Alger így folytatta – Ha Hatalmas akarsz lenni, akkor csatlakozz valamelyik templomhoz. Ott van például a Gőz és Gépek Istenének gyülekezete, vagy a Viharok Urának, esetleg még a Végtelen Éj Istennőjének szervezete is. A legtöbb ember soha nem fog találkozni egy Hatalmassal sem, és pont ez az, amiért a legnagyobb egyházak, de még a papok is kételkednek a létezésükben. Ugyanakkor fel kell, hogy világosítsalak a Hatalmasok igenis léteznek a templomokban, törvényszékeken és még a végrehajtó hivatalokban is. Mai napig is harcolnak a sötétben megbújó és növekvő gonoszsággal szemben, csakhogy a számuk eléggé megfogyatkozott a Vaskor előtti időkhöz képest.

Zhou Mingrui figyelmesen hallgatta Algert, ugyanakkor minden tőle telhetőt megtett, hogy ezt az egészet úgy állítsa be a maga részéről, mintha csak kisgyerekek történeteit hallgatta volna végig.

Klein töredezett általános történelmi ismereteire hagyatkozva Zhou Mingrui világosan tudta, hogy a „Vaskor” jelző a jelenkorra utal, ami pedig 1349 évvel ezelőtt kezdődött. Ezen belül, pedig ez volt az ötödik nagy korszak a történelem forgatagában.

Audrey csöndben végig hallgatta, Alger mondanivalóját, majd felsóhajtott.

- Uram, én már tisztában vagyok ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, amiket az előbb kifejtett itt nekem. Sőt, én még ezeknél is többet tudok. Vegyük például az Éjjeli Csavargókat[1], a Megbízott Bűntetőket[2], de még a Gépészek Elmekaptárjáról[3] is tudok. Viszont nem akarom elveszíteni a szabadságomat.

Alger halkan felnevetett, és titokzatosan így szólt: - Áldozatok nélkül nem válhatsz Hatalmassá. Ha nem akarsz csatlakozni egy egyházhoz sem és fogadni a próbatételeket, akkor nincs más lehetőséged, mint a királyi családok és pár nemesi család kegyeit keresned, akik több ezeréves múlttal rendelkeznek. Ha pedig ez sem tetszik, akkor bízhatsz a szerencsédben, hogy felkeres az egyik titkos gonosz szervezet.

Audrey önkéntelenül felfújta az arcát, és zavartan körülnézett. Miután megbizonyosodott arról, hogy sem Alger, sem pedig a titokzatos férfi nem vette észre a tikkjét, megszólalt – Nincs más lehetőségem?

Alger csöndbe merült egy darabig, majd körülbelül fél perccel később a titokzatos férfira nézett, aki rezzenéstelenül némán figyelte őket.

Rájött, hogy Zhou Mingrui nem szándékozik semmit sem hozzáfűzni a beszélgetésükhöz, így visszanézett Audreyra és magában jól megfontolta a mondanivalóját, mielőtt kiejtette volna a szavakat a száján.

- Van két szettem a kilencedik szegmens bájital formuláiból.

Kilencedik szegmens? – motyogta magában Zhou Mingrui.

- Tényleg? Melyik kettő? – egyértelmű volt, hogy Audrey pontosan tudja, hogy miről van szó pontosan.

Alger kissé hátradőlt, és sietve így válaszolt – Mint tudod, az emberek csak a bájitalok útján képesek felérni a Hatalmasokhoz, és a bájitalok neve pedig az Istenkáromlás Palatáblájától [4]ered. És miután folyamatos fordításokon ment keresztül Jotun, Elvish, ősi és modern Hermész, nameg ősi Feysac nyelven, a neveik olyan változásokon mentek keresztül, amik éppen megfeleltek az adott kornak. A lényeg nem abban rejlik, hogy mi a nevük, hanem abban, hogy hogyan írják le a főzetek alapvető hatásait. – kissé várt mielőtt folytatta volna – Van egy kilencedik szegmens bájitalom, aminek a neve „Tengerész”. Lehetővé teszi, hogy az ember kiváló egyensúlyérzékkel rendelkezzen. Mégha a hajó viharba is keveredik, a használója úgy tud sétálni a fedélzetem, mintha azt csak a szárazföldön tenné. E mellett pedig hatalmas erőt is kölcsönöz neki, és a bőre alatt pedig illuzórikus pikkelyekre tesz szert. És ha ez még nem elég akkor ott van az is, hogy a bájital lehetővé teszi, hogy az ember úgy úszon akárcsak a halak és ezek után egy kevésbé megfogható dolog is van. Képes lesz úgy mozogni a víz alatt akárcsak a tengeri állatok. Bármilyen felszerelés nélkül képes a víz alatt maradni akár 10 percre is.

- Ez úgy hangzik, mint a… „Tengerek őrzői”[5] a Viharok Urától?

- Régen ezen a néven volt ismert, igen. – Alger nem állt meg sokáig, hanem folytatta is – A második kilencedik szegmensbe tartozó bájitalom neve: „Néző”[6]. Ez a bájital kivételesen éles elmét és megfigyelőképességet tesz lehetővé. Ugyan nem tudom, hogy hogyan nevezték ezt a főzetet a múltban, de szerintem a mostani neve igazán találó. És azt hiszem hogy leginkább az operáknál és egyéb színdarabok nézésénél szokták használni, hogy bepillantást nyerhessenek a szereplők mantrái mögött megbúvó gondolataiba – ezen a ponton Alger nyomatékosan kihangsúlyozta a következőket – Ne feledje, hogy attól még, hogy egy extravagáns banketten, vagy pedig csak egy egyszerű zsúfolt utcán találkozik velük, egy „Néző” akkor is „Néző” marad.

Audrey szeme csak úgy ragyogott miközben hallgatta az információkat, majd nagysokára megszólalt ő is – De miért? És még egy utolsó kérdés, ígérem. Azt hiszem beleszerettem abba a gondolatba, hogy „Néző” legyek. Mégis hogyan szerezhetnék be egy ilyen bájitalt? Hogyan kereskedhetnék veled?

Alger úgy tűnt, hogy már számított erre a kérdésre, így komolyan így válaszolt egy másodperc habozás nélkül – Szükségem van a szellemcápák vérére, legalább 100 milliliterre.

Audrey izgatottan bólintott, de ezt követően egy kissé aggodalmasan megkérdezte – Ha ezt meg tudom szerezni. De komolyan. Ha tényleg be tudom szerezni, amit kérsz mégis, hogy juttassam el neked? És mégis, hogy ígérheted meg nekem azt, hogy átadod a bájital formuláját a szellemcápa véréért cserébe, nameg azt, hogy a képlet hiteles?

Alger higgadtan válaszolt – Adok egy címet. Postán elküldöm a képletet, vagy közvetlenül is átadhatom, amint megkaptam a szellemcápa vérét.

- Ami az egyezkedést illeti, úgy gondolom, hogy mind ön, mind én biztonságban érezhetjük magunkat a titokzatos úr tanúskodása alatt. – miközben ezt kimondta, tekintetét Zhou Mingrui felé fordította aki egyenesen a Becsületszékben ült.

- Uram, az a tény, hogy idehozott minket, az azt mutatja, hogy olyan hatalmas erővel rendelkezik, amely számunkra elképzelhetetlen. Egyikünk sem merné megszegni az ígéretét, ha maga lenne a tanunk az egyezségünk ügyében.

- Úgy van! – Audrey szeme csillogott az egyetértéstől és az izgalomtól.

Az ő szemszögéből a titokzatos úriember, aki elképzelhetetlen képességekkel rendelkezett, határozottan „mérvadó” tanúnak számított az ügyben.

Mégis hogyan merném az előttem lévőket becsapni!

Audrey fél testét Zhou Mingrui felé fordította, elszánt és komoly tekinteteket lövellve felé.

- Uram, kérem legyen tanúja az egyességünknek.

Abban a pillanatban döbbent rá Audrey, hogy elkövették a legudvariatlanabb dolgot, amit csak tehetett. Nem kérdezték meg az Úr nevét. Így hát sietve feltette a konkrét kérdést - Uram, hogy szólíthatjuk?

Alger némán bólintott, és ugyanazt a kérdést víz hangozta komoly hangon – Uram, hogyan szólítsuk meg?

Zhou Mingrui megdöbbent. Óvatosan megkopogtatta a bronzasztalt az ujjaival, majd hirtelen eszébe jutott az, amit korábban az a jós mondott neki.

Hátradőlt, visszahúzta a jobb kezét és összekulcsolta a kezét maga előtt, és az álla alá tette. Halvány mosolyt vetett a duóra ebben a testtartásban.

- Hívhattok úgy, hogy… - egy pillanatra megtorpant hatásszünetet tartva, majd nyugodtan és barátságosan így szólt – a Bolond.

---

[1] Nighthawks: Végtelen Éj Istennőjének a templomához tartozó Hatalmasok osztálya, céljuk a híveik védelme a természetfeletti eseményektől és Hatalmas társaiktól

[2] Mandated Punishers: A Viharok Ura egyházához tartozó Hatalmasok osztálya, akik a Viharok Urával kapcsolatos természetfeletti jelenségekkel foglalkoznak

[3] Machinery Hivemind: Gőz és Gépek Istenének Egyháza alá tartozó Hatalmas osztály

[4] Blasphemy Slate

[5] Keepers of the seas

[6] Spectator

Lord of mysteries - 3. FEJEZET - MELISSA

Miután megerősítette tervét, Zhou Mingrui azonnal úgy érezte, mentális mankóra tett szert. Félelme és nyugtalansága mind elméje egy távoli szegletébe söpörte.

Csak ezután volt kedve alaposan tanulmányozni Klein emlékfoszlányait.

Zhou Mingrui felállt, és elzárta a cső szelepét. Nézte, ahogy a fali lámpa fokozatosan elhalványul, amíg a láng ki nem alszik, majd visszaült. Miközben tudat alatt a revolver sárgaréz hengerével babrált, megnyomta a feje oldalát. Lassan felidézte emlékeit a bíborra festett sötétben, mintha ő lenne a legfigyelmesebb néző a moziban.

Talán annak eredményeként, hogy egy golyó áthaladt a fején, Klein emlékei olyanok voltak, mint az összetört üveg. Nemcsak az emlékek nem voltak egybefüggőek, hanem sok pont volt, ami egyértelműen hiányzott. Például emlékek arról, hogyan jelent meg nála a gyönyörű revolver, hogy öngyilkos lett-e, vagy megölték-e, valamint a „Mindenki meg fog halni, beleértve  engem is” szavak jelentését a jegyzetfüzeten, vagy hogy részt vett-e, két nappal az eset előtt bármiben.

Nemcsak ezek az emlékek töredeztek meg, hanem pár más hiányzó darab is. Ugyanez volt még a tudás esetében is, amelyet tudnia kellett. A jelenlegi helyzet fényében Zhou Mingrui úgy vélte, hogy ha Klein visszatér az egyetemre, nem valószínű, hogy le tudja tenni a diplomát. Ez annak ellenére történt, hogy néhány nappal ezelőtt anélkül hagyta el az egyetemet, hogy egy kicsit is pihent volna.

Két nappal később részt kell vennie a Tingeni Egyetem történelem tanszékének interjújában…

A Loen Királyi egyetemen végzett hallgatóinak nincs hagyománya, hogy az alma materben maradjanak… Mentora ajánlólevelet adott neki a Tingeni Egyetemre és a Backlund Egyetemre is…

…

Az ablakon keresztül Zhou Mingrui némán figyelte a vörös hold nyugaton való lenyugvását. A Hold fokozatos süllyedése addig folytatódott, amíg halvány fény nem ragyogott keletről, aranyszínűvé festve a horizontot.

Ebben a pillanatban zűrzavar támadt a lakásban. Hamarosan léptek zaja közeledett az ajtaja felé.

"Melissa ébren van... Tényleg olyan pontos, mint mindig." - Zhou Mingrui elmosolyodott. Klein emlékei miatt Melissát látva úgy érezte, mintha tényleg a húga lenne.

Viszont nincs húgom… - Azonnal ellentmondott magának.

Melissa különbözött Bensontól és Kleintől. Alapfokú tanulmányait nem az Evernight egyháza által kínált vasárnapi iskolai órákon fejezte be. Amikor elérte az iskoláskort, a Loen Királyság elfogadta az „Alapoktatási törvényt”. Létrehoztak egy általános és középfokú oktatási bizottságot, amelyet speciálisan finanszíroztak, növelve a királyság iskolázottsági szintjét.

Kevesebb mint három év alatt, azzal a feltevéssel, hogy számos egyházi iskolát leépítenek, sok állami általános iskola jött létre a vallássemlegesség elvének szigorú megőrzése érdekében. Ezzel megakadályozták, hogy az oktatás belekeveredjen a Lord of Storms, az Evernight Goddess és a Steam és Machinery istene közötti konfliktusokba.

Összehasonlítva a vasárnapi iskolával, amely mindössze heti egy rézpennybe került, egy állami általános iskola heti három penny költsége meglehetősen drágának tűnt. Előbbi azonban csak minden vasárnap, míg utóbbi heti hat nap oktatást biztosított. Összefoglalva, az ár olyan alacsony volt, hogy szinte ingyenes volt.

Melissa különbözött a legtöbb lánytól. Fiatal kora óta élvezte az olyan dolgokat, mint a fogaskerekek, rugók és csapágyak. Ambíciója az volt, hogy gőzgépszerelő legyen.

A kultúra hiányában szenvedő Benson, aki ismerte az oktatás fontosságát, éppúgy támogatta huga álmait, mint Klein egyetemi tanulmányait. Hiszen a Tingeni Műszaki Iskola csak középfokú oktatásnak számított. Nem kellett nyelviskolába vagy állami iskolába járnia több tudásért.

Tavaly júliusban a tizenöt éves Melissa sikeres felvételi vizsgát tett, és beteljesítette álmait, hogy a Tingeni Műszaki Iskola gőz- és gépipari osztályának tanulója legyen. Így a heti tandíja kilenc pennyre emelkedett.

Mindeközben Benson cégét megviselte a déli kontinens helyzete. Mind a profit, mind az üzleti tranzakciók terén drasztikusan visszaesett. Az alkalmazottak több mint egyharmadát elbocsátották. Munkája megtartása és megélhetésük fenntartása érdekében Benson csak nehezebb feladatokat tudott vállalni. Gyakrabban kellett túlóráznia, vagy olyan helyekre kellett mennie, ahol nehéz a munkakörnyezet. Ez volt az, amivel az elmúlt napokban lefoglalták.

Nem arról volt szó, hogy Klein nem gondolt arra, hogy segítsen megosztani bátyja terheit, hanem hogy közembernek született, és felvették egy átlagos nyelviskolába, erős hátrányát érezte származásának, amikor beiratkozott az egyetemre. Például, mint az északi kontinens összes nyelvének eredete, a feysac ősi nyelve olyasvalami volt, amit a nemesek és a gazdag osztály minden gyermeke már fiatalon megtanult. Ezzel szemben csak az egyetemen került vele először kapcsolatba.

Iskolai pályafutása során sok hasonló vonatkozással szembesült. Klein majdnem mindent beleadott, és gyakran késő éjszakáig fennmaradt, és korán kelt, amivel alig tudta utolérni a többieket, így végül átlagos eredménnyel érettségizett.

A bátyjával és a húgával kapcsolatos emlékek élénken motoszkáltak Zhou Mingrui fejében egészen addig amíg a kilincs gomja el nem fordult. Csak ekkor ébredt fel, és eszébe jutott, hogy épp a revolverrel babrál a kezében.

Ez egy félig szabályozott árú!

Megijeszti a gyerekeket!

És még mindig ott van a seb a fejemen!

Amikor Melissa bármelyik pillanatban megérkezhetett, Zhou Mingrui a halántékához nyúlt, és sietve kihúzta az íróasztal fiókját, majd bedobta a revolvert, mielőtt visszacsapta volna.

"Mi történt?" - Melissa kíváncsian nézett végig rajta, miután hallotta a csapkodást.

Még mindig fiatal volt. Annak ellenére, hogy nem evett sok tápláló ételt, az arca vékony és kissé sápadt volt ugyan, viszont a bőre csillogó maradt, ahogy egy fiatal lányhoz illik.

Amikor Zhou Mingrui látta, hogy huga barna szemei ​​ránéznek, erőszakkal összeszedte magát, és felkapott egy tárgyat a keze ügyéből, mielőtt nyugodtan becsukta volna a fiókot, hogy elrejtse a revolver létezését. A másik kezét a halántékára tette, a textúra megerősítette, hogy a sebe már begyógyult!

Elővett egy ezüst szőlőlevél zsebórát, és finoman megnyomta a tetejét, amitől a fedele felpattant.

A testvérek apjának képe volt. Ez volt a legértékesebb tárgy, amit a császári hadsereg őrmestere hagyott hátra, de használt cikk lévén, az utóbbi években gyakran előfordult, hogy időről időre meghibásodott, még akkor is, ha egy órakovácsot kért a javításához. Ez zavarba ejtette Bensont, aki szívesen vitte magával a státuszának emelésére, így végül hazadobták.

Azt kell mondaniuk, hogy Melissának talán van tehetsége a gépezetben. Miután felfogta az óra mögött rejlő alapelveket, kölcsönkért pár szerszámokat a Műszaki Iskolából, hogy a zsebórával babrálhasson. Nemrég még azt állította, hogy megjavította!

Zhou Mingrui az óra nyitott fedelére nézett, és látta, hogy a másodpercmutató nem mozdul. Öntudatlanul elcsavarta a felső gombot, hogy felhúzza a zsebórát.

Azonban hiába tekerte fel néhányszor, nem hallotta a feszülő rugók hangját. A másodpercmutató mozdulatlan maradt.

– Úgy tűnik, megint elromlott. A hugára nézett, miközben próbált beszédtémát találni.

Melissa kifejezéstelen pillantást vetett rá, és fürgén odalépett, hogy elvegye a zsebórát.

Megállt egyhelyben, és felhúzta a zsebóra tetején ülő gombot. Néhány egyszerű fordulattal felcsendült a másodpercmutató ketyegése.

A gomb felhúzása általában nem az idő beállítására szolgál… - Zhou Mingrui arckifejezése azonnal elsötétült.

Ebben a pillanatban megszólalt egy harang egy távoli katedrálisból. Hatszor kondult, távolinak és éterinek hangzott.

Melissa félrehajtotta a fejét, hogy meghallgassa, és még egyszer felhúzta a gombot. Ezt követően elforgatta, hogy szinkronizálja az időt.

– Most már semmi baja – mondta egyszerűen, érzelmek nélkül. Ezután visszanyomta a felső gombot, és visszaadta a zsebórát Zhou Mingruinak.

Zhou Mingrui zavartan udvariasan viszonozta a mosolyt.

Melissa szúrós pillantást vetett bátyjára, mielőtt megfordult, hogy a szekrényhez sétáljon. Elvette a piperecikkeket és a törölközőt, mielőtt kinyitotta az ajtót, hogy távozzon. A nyilvános mosdó felé tartott.

Miért volt az arckifejezése lenéző és lemondó?

Ez egy retardált testvér iránti szeretet és aggodalom pillantása?

Zhou Mingrui lehajtotta a fejét, és kuncogott. Egy kattanással lecsukta a zsebóra fedelét, mielőtt újra kinyitotta.

Megismételte ezt a műveletet, miközben tétlen gondolatai egy kérdésre összpontosultak.

Klein hangtompító nélkül öngyilkos lett. Nos, egyelőre öngyilkosságnak fogom tekinteni. Öngyilkosságának elég nagy felfordulást kellett volna okoznia; Melissa azonban, aki csak egy falal odébb volt, egyáltalán nem vette észre.

Túl mélyen aludt? Vagy Klein öngyilkosságát kezdetben rejtély övezi?

Katt! - A zsebóra kinyílt. Katt! - A zsebóra becsukódott… Melissa visszatért a mosakodásból, és látta, ahogy bátyja tudatalattija folyamatosan nyitja és zárja a zsebórát.

Tekintete ismét elkeseredetten csillogott, ahogy édes hangon így szólt: - "Klein, vedd ki az összes maradék kenyeret. Ne felejts el ma venni frisset. Hús és borsó is kell. Hamarosan elkészül az interjúd. Készítek neked birkahúst borsóval párolva."

Miközben beszélt, kimozdított egy kályhát az egyik sarokból. Egy faszénnel felforralt egy fazék forró vizet.

Mielőtt a víz felforrt volna, kinyitotta a szekrény legalsó fiókját, és kivett belőle egy kincsnek tűnő dobozt – egy doboz gyengébb minőségű tealevelet. Körülbelül tíz levelet dobott az edénybe, és úgy tett, mintha igazi tea lenne.

Melissa két nagy csésze teát töltött, miközben két szelet rozskenyeret osztott meg Zhou Mingruival a tea mellett.

Nincs belekeverve fűrészpor vagy túlzott glutén, de ízetlen… Zhou Mingrui még mindig gyengének érezte magát, és éhezett. Kényszerítette magát, hogy lenyelje a kenyeret a teával, miközben legbelül panaszkodott.

Melissa néhány perccel később befejezte az evést. Miután megigazította fekete haját, amely a mellényéig ért, Zhou Mingruira nézett, és így szólt: - "Ne felejts el friss kenyeret vásárolni. Csak nyolc fontra van szükségünk. Az idő meleg, így a kenyér könnyen megromlik. Ezenkívül vásárolj birkahúst és borsót. Ne felejtsd el megvenni!"

Valójában aggodalmát fejezte ki unalmas bátyja iránt. Még egyszer meg is kellett ismételnie, hogy hangsúlyozhassa… - Zhou Mingrui mosolyogva bólintott.

"Rendben."

Ami a Loen Királyság fontját illeti, Zhou Mingrui, Klein izommemóriáját párosította az övével. Úgy vélte, hogy ez közel fél kilogramm volt ahhoz képest, amihez hozzászokott.

Melissa nem mondott többet. Felállt, és rendbe tette a környezetét. Miután elpakolta az utolsó darab kenyeret az ebédhez, felhúzott egy rongyos fátyolsapkát, amit az anyjuk hagyott hátra, felkapott egy saját maga varrott táskát, amiben a könyvei és írószereit szállította, és indulni készült.

Nem vasárnap volt, így egy egész napos órákon kellett részt vennie.

A lakásukból a Tingeni Műszaki Iskolába a séta körülbelül ötven percig tartott. Voltak nyilvános lovaskocsik, amelyek kilométerenként egy fillérbe kerültek, a határ négy penny volt a városban, és hat penny a város szélén. Pénz megtakarítása érdekében Melissa idő előtt elment, és gyalog ment az iskolába.

Néhány pillanattal azután, hogy kinyitotta a főajtót, megállt, és félig hátranézett majd azt mondta: "Klein, ne vegyél túl sok birkahúst vagy borsót. Benson talán visszajön vasárnap. Ó, és ne feledd, csak nyolc fontra van szükségünk kenyérből."

"Rendben. Persze," - felelte Zhou Mingrui ingerülten.

Ezzel párhuzamosan néhányszor megismételte a „vasárnap” szót a fejében.

Az északi kontinensen egy év hasonlóképpen tizenkét hónapra oszlott. Minden évben 365 vagy 366 nap volt. Egy hét hasonlóképpen hét napra oszlott.

A hónapok felosztása csillagászati ​​megfigyelések eredménye volt. Ez arra emlékeztette Zhou Mingruit, hogy egy párhuzamos világban él-e. Ami a napok felosztását illeti, az a vallás eredménye volt. Ennek az az oka, hogy az északi kontinensnek hét ortodox istene volt – az örök lángoló nap, a viharok ura, a tudás és a bölcsesség istene, az örökkévaló istennő, a Föld Anyja, a harc istene, valamint a gőz és a gépek istene.

Zhou Mingrui, ahogy a huga becsukta az ajtót és távozott, hirtelen felsóhajtott. Gondolatai hamarosan a szerencsefokozó szertartásra összpontosultak.

Sajnálom, nagyon szeretnék hazatérni…

Lord of mysteries - 2. FEJEZET - SZITUÁCIÓ

Kopp! Kopp! Kopp!

Zhou Mingrui félve hátrahőkölt az őt fogadó látványtól. Mintha az öltözőtükörben ülő személy nem önmaga lenne, hanem egy kiszáradt holttest.

Hogy lehet még életben egy ember, akinek ilyen súlyos sebei vannak!?

Ismét hitetlenkedve fordította el a fejét, és megnézte a másik oldalát. Annak ellenére, hogy távol volt tőle, és a világítás gyenge volt, még mindig látta a behatoló sebet és a sötétvörös vérfoltokat.

"Ez…"

Zhou Mingrui mély levegőt vett, miközben keményen próbálta megnyugtatni magát.

Kinyújtotta a kezét, hogy megnyomja a bal mellkasát, és megérezte száguldó szívét, amely hatalmas életerőt árasztott.

Ezután megérintette a szabad bőrét. Az enyhe hidegség alatt melegséget érzett.

Amikor leguggolt, és meggyőződött arról, hogy a térde be tud hajolni, Zhou Mingrui ismét felállt és megnyugodott.

"Mi történik?" – motyogta összevont szemöldökkel. Azt tervezte, hogy még egyszer komolyan megvizsgálja fejsérülését.

Két lépést tett előre, és hirtelen megállt. A szangvinikus hold fénye viszonylag sötét volt, így nem volt elegendő „komoly vizsgálatokhoz”.

Egy emléktöredék kioldódott, amikor Zhou Mingrui elfordította a fejét, hogy megnézze a szürkésfehér csöveket és a fémrácsos lámpát a dolgozóasztal melletti falon.

Ez volt az idők leggyakoribb gázlámpája. A lángja stabil volt, a megvilágítási képességei pedig kiválóak voltak.

Klein Moretti családi helyzetében még a petróleumlámpa is álom volt, még kevésbé a gázlámpa. A gyertyák használata volt leginkább alkalmas az állóképességükre és a termetükre. Amikor azonban négy évvel ezelőtt elégette az éjféli olajat, hogy felvételt nyerjen a Khoy Egyetemre, bátyja, Benson úgy érezte, ez egy fontos dolog, amelytől családjuk jövője függ. Ezért ragaszkodott ahhoz, hogy kedvező tanulási feltételeket teremtsen Klein számára, még akkor is, ha ez adósságot jelentett.

Természetesen az írástudó és több éve dolgozó Benson nem volt egy elhamarkodott ember, aki nem gondolt a következményekre. Volt néhány trükk a tarsolyában. Úgy érvelt a bérbeadóval, hogy „gázvezetékek beépítésével emeljék a lakások színvonalát, hogy a jövőben növeljék a bérbeadások valószínűségét”. A tulajdonos meggyőződött róla, és biztosította a pénzt az alapvető módosítások elvégzéséhez. Aztán egy import- és exportcégnél való munka kényelmét kihasználva vásárolt egy vadonatúj gázlámpát, ami majdnem önköltségi áron volt. Végül csak a megtakarításait kellett felhasználnia, és nem kellett kölcsönt felvennie.

Miután az emléktöredék felvillant az elméjében, Zhou Mingrui az íróasztalhoz lépett, ahol elfordította a cső szelepét, és elkezdte csavarni a gázlámpa kapcsolóját.

Prüszkölő hanggal, súrlódásból szikra kelettkezett. A fény nem szállt le Zhou Mingruira, ahogyan azt várta.

Még néhányszor elfordította a kapcsolót, de a gázlámpa csak fröccsent és sötét maradt.

„Hmm…” - Zhou Mingrui visszahúzta a kezét, és megnyomta bal halántékát, emlékfoszlányai között kotorászva kereste az okát.

Néhány másodperccel később megfordult, és az ajtó felé indult. Megérkezett a géptelepítéshez, amely hasonlóan a falba volt süllyesztve, és szürkésfehér csöveket csatlakoztatott hozzá.

Ez egy gázóra volt!

Miután látta a szabaddá vált fogaskerekeket és csapágyakat, Zhou Mingrui elővett egy érmét a nadrágja zsebéből.

Sötétsárga színű volt, kis bronz csillogással. Az érme elejére egy koronát viselő férfi portréját gravírozták, a hátoldalán pedig egy „1”-es volt egy búzacsomón.

Zhou Mingrui tudta, hogy ez a Loen Királyság legalapvetőbb pénzneme. Rézpennynek hívták. Egy fillér vásárlóereje nagyjából három-négy jüan volt az elvándorlása előtt. Az ilyen érméknek más címletűek is voltak, mint például az öt penny, a fél penny és a negyed penny. A három típus ellenére a címletek nem voltak elég kis egységekben. A mindennapi életben az embernek több különböző dolgot kellett vásárolnia ahhoz, hogy időnként elköltsön egy-egy érmét.

Miután néhányszor feldobta az érmét – amelyet csak III. György király trónra lépése után vertek és terjesztettek –, Zhou Mingrui bedugta a gázmérő vékony függőleges „szájába”.

Zörög! Cseng!

Miután a fillér a mérő aljára esett, azonnal megszólalt a csiszoló fogaskerekek hangja, rövid, de dallamos mechanikus ritmust produkálva.

Zhou Mingrui néhány másodpercig a mérőt bámulta, mielőtt visszatért a termetes fa íróasztalhoz. Aztán kinyújtotta a kezét, hogy elcsavarja a gázlámpa kapcsolóját.

Némi fröcsögés után éles hang hallatszott!

Egy tűzcsóva kigyulladt és gyorsan növekedett. Az erős fény először a fali lámpa belsejét töltötte el, mielőtt áthatolt volna az átlátszó üvegen, és meleg ragyogással borította be a helyiséget.

A sötétség gyorsan elvonult, ahogy a bíbor kivonult az ablakon. Zhou Mingrui zavarba ejtő okból nyugodtnak érezte magát, amikor gyorsan a fésülködő tükör elé lépett.

Ezúttal komolyan megvizsgálta a halántékát, és egyetlen részletet sem hagyott ki.

Néhány körös vizsgálat után rájött, hogy az eredeti vérfolton kívül a groteszk sebből már nem folyik ki folyadék. Úgy tűnt, a legjobb vérzéscsillapítást és kötözést kapta. Ami a lassan mocorgó szürkésfehér agy és a hús meg a vér észrevehető növekedését illeti a seb körül, ez azt jelentette, hogy a seb harminc-negyven perc múlva, de akár két-három órába is beletelhet, mire csak egy enyhe heget hagy maga után.

– Milyen helyreállító hatásokkal jár a reinkarnáció? - Zhou Mingrui összegömbölyödött a szobája jobb sarkában, miközben némán motyogott.

Ezt követően hosszan felsóhajtott. Ettől függetlenül még élt!

Miután megnyugodott, kihúzott egy fiókot, és kivett belőle egy kis darab szappant. Elővette az egyik régi és rongyos törölközőt, amely a szekrény oldalán lógott, és kinyitotta az ajtót. Ezután a nyilvános fürdőszobába sétált, amelyen a bérlők osztoztak a második emeleten.

Igen, le kell takarítanom a vérfoltokat a fejemről, különben továbbra is úgy nézek majd ki, mint egy tetthely. Jó megijeszteni magam, de ha megijeszteném a húgomat, Melissát, amikor holnap korán felkel, az elég problémás lenne!

A kinti folyosó koromsötét volt. A sziluetteket alig emelte ki a folyosó végén lévő ablakból kiszűrődő bíbor holdfény. Úgy néztek ki, mint egy szörny szempára, amely némán figyeli az élőket késő éjszakáig.

Zhou Mingrui könnyített a léptein, miközben remegő lábakkal, a közös fürdőszoba felé sétált.

Amikor belépett a fürdőbe, ahová több holdfény világított be, mindent tisztán látott. Zhou Mingrui egy mosdó előtt állt, és elfordította a csap gombját.

Amikor meghallotta a víz csobogó hangját, hirtelen eszébe jutott főbérlője, Mr. Franky.

Mivel a víz benne volt a bérleti díjban, ez az alacsony és vékony úriember, aki cilindert, mellényt és fekete öltönyt viselt, mindig aktívan ellenőrizte a fürdőszobát, hogy észrevegye a folyó víz hangjait.

Ha a víz túl hangosan csobogott, Mr. Franky figyelmen kívül hagyta minden úri vonását, sétapálcáját csapkodva, a fürdőszoba ajtaját ütve, olyanokat kiabálva, mint „Rohadt tolvaj”, „A pazarlás szégyentelen dolog”, „Emlékezni fogok rád” ,' "Ha máskor látom, hogy ez megtörténik, csapjon össze a koszos poggyászával." "Jegyezze meg a szavaimat, ez a legjobb ár-érték arányú lakás Tingen Cityben. Sehol másutt nem találsz kedvesebb főbérlőt!'

Elhessegette ezeket a gondolatokat, Zhou Mingrui egy nedves törülközővel újra és újra letörölgette a halántékét, hogy eltűntesse a vérfoltokat az arcáról.

Miután megvizsgálta magát a fürdőszobában lévő lepusztult tükörben, és meggyőződött arról, hogy csak egy szörnyű seb és egy sápadt arc maradt, Zhou Mingrui megnyugodott. Aztán levette a vászoningét, és egy szappannal lemosta a vérfoltokat testéről is.

Ebben a pillanatban összevonta a szemöldökét, és eszébe jutott egy lehetséges probléma.

A seb túlzott volt, és túl sok volt a vér. A testén kívül a szobájában valószínűleg még mindig ott voltak sérülésének nyomai!

Miután néhány perccel később Zhou Mingrui visszavette a vászoningét, fürgén visszatért a lakásába egy nedves törülközővel. Először letörölte a véres kézlenyomatot az íróasztalról, majd a gázlámpa megvilágításával megkereste azokat a pontokat, amelyeket kihagyott.

Azonnal felfedezte, hogy jelentős mennyiségű vér fröccsent az íróasztal alatti padlóra. És volt egy sárga golyó a fal bal oldalán.

– A halántékára szegezett revolverrel végzett magával? - Miután összgyűjtötte és összeegyeztette a korábbi nyomokat, Zhou Mingruinak már volt is egy hozzávetőleges elképzelése, hogyan halt meg Klein.

Nem sietett igazolni sejtését. Ehelyett komolyan letörölte a vérfoltokat, és feltakarította a „tetthelyet”. Ezt követően felvette a golyót, és visszatért az íróasztala mellé. Kinyitotta a revolver tárát, és kiöntötte a benne lévő töltényeket.

Összesen öt töltény és egy töltényhüvely, mindegyike sárgaréz fényű volt.

– Valóban… – Zhou Mingrui az előtte lévő üres töltényhüvelyre nézett, és bólogatva visszadugta a töltényeket a helyére.

Tekintetét balra fordította, és a jegyzetfüzet szavaira nézett: "Mindenki meg fog halni, beleértve engem is" - Ezt követően még több kérdés merült fel benne.

Honnan jött a fegyver?

Öngyilkosság volt, vagy hamis öngyilkosság?

Miféle bajba keverheti magát egy szerény származású történelemdiplomás?

Miért hagyna ilyen kevés vért egy ilyen öngyilkos módszer? Ez azért volt, mert időben átvándoroltam, és ez gyógyító hatással járt?

Egy pillanatnyi töprengés után Zhou Mingrui egy másik vászoningbe öltözött. Leült a székre, és fontosabb dolgokon kezdett töprengeni.

Klein tapasztalatai még mindig nem olyanok, amelyekkel foglalkoznia kellett. Az igazi probléma az volt, hogy rájöjjünk a reinkarnációja okára, és arra, hogy visszatérhet-e egyáltalán!

Szülei, rokonai, legjobb haverjai és barátai. Az internet lenyűgöző világa és mindenféle incsiklandó finomság... Ezek voltak az okok, amik késztették arra, hogy visszatérjen!

Katt. Katt. Katt… -  Zhou Mingrui jobb keze tudat alatt kihúzta a revolver hengerét, és újra és újra visszacsapta a helyére.

Igen, nem sok különbség volt számomra ez az időszak és a múlt között. Csak egy kicsit szerencsétlen voltam, de miért vándorolnék át minden megdöbbentő ok nélkül?

Balszerencse… Igen, kipróbáltam egy szerencsefokozó szertartást ma, vacsora előtt!

Zhou Mingrui elméjében felvillant egy gondolat, megvilágítva az emlékeket, amelyeket a zavarodottság ködje rejtett.

Képzett billentyűs politikusként, billentyűs történészként, billentyűs közgazdászként, billentyűs biológusként és billentyűs folkloristaként mindig is úgy gondolta, hogy „mindenről tud valamit”. Természetesen a legjobb haverja gyakran kigúnyolta, hogy „mindenről csak egy keveset tud”.(Billentyűs=internetről szerzett tudás)

És az egyik ilyen dolog volt a kínai jóslás.

Amikor tavaly szülővárosába látogatott, egy régi könyvesboltban felfedezett egy összefűzött lapokból álló könyvet "A Qin és Han dinasztia lényegi jóslása és rejtélyes művészete" címmel. Elég érdekesnek tűnt, és segíthet neki az interneten való posztolásban, ezért megvette. Sajnos érdeklődése rövid ideig tartott. Az általa használt függőleges forgatókönyv szörnyűvé tette az olvasási élményt. Csak átlapozta a kezdő oldalakat, mielőtt sarokba dobta volna.

Az elmúlt hónapban rengeteg balszerencse érte – elvesztette a mobiltelefonját, az ügyfelek megszöktek, miután megcsalták, és munkahelyi hibákat követett el. Csak aztán hirtelen eszébe jutott a szerencsenövelő rituálé, amely a „Quintessential Didination and Arcane Arts” elején íródott. Ezenkívül a követelmények rendkívül egyszerűek voltak, alapvető követelmények nélkül.

Csak arra volt szüksége, hogy négy adag alapélelmiszert vegyen a területére, és helyezze el a szobája négy sarkába. Bútorokon, például asztalokon és szekrényeken. Aztán a szoba közepén állva négy lépést kellett tennie az óramutató járásával ellentétes irányban, hogy négyzetet alakítson ki. Az első lépés megkövetelte, hogy őszintén énekelje „Az ég és a föld halhatatlan ura az áldásokért”. A második lépés az volt, hogy némán énekelje: „Az ég és a föld ég ura az áldásokért”. A harmadik lépés az „Ég és Föld Magasztos ura az áldásokért.” volt, a negyedik lépés pedig „Az ég és a föld áldásaiért méltó égi”. A négy lépés megtétele után be kellett csuknia a szemét, és várnia kellett öt percet az eredeti helyén. A szertartás csak ekkor tekinthető befejezettnek.

Mivel ez nem került sok pénzbe, megkereste a könyvet, követte az utasításokat, és vacsora előtt megcsinálta. Azonban… akkor nem történt semmi.

Ki gondolta volna, hogy az éjszaka közepén valóban átvándorol!

Lélekvándorlás!

Egyértelmű a lehetőség, hogy ennek a szerencsenövelő rituálénak köszönhető… Igen, holnap ki kell próbálnom itt. Ha tényleg emiatt történt, akkor van esélye annak hogy visszamehessek! - Zhou Mingrui abbahagyta a revolver hengerének pörgetését, és hirtelen egyenesen felült.

Ettől függetlenül ki kellett próbálnia!

Meg kellett próbálnia egy Üdvözlégy Máriát!