Mangakuckó: magyar

A fizetős szolgáltatás indítása (1)

– Dokja vagyok. (Dokja = egyke fiút, vagy olvasót jelenthet).

Általában mikor embereknek mutatkoztam be, akkor a következő félreértés történt.

– Ó, egyedüli gyerek vagy?

– Az vagyok, de nem erre gondoltam.

- Huh? Akkor?

- A nevem Dokja. Kim Dokja.

Kim Dokja – apám azért adta nekem ezt a nevet, hogy egyedül megálljak a lábamon, és erős ember legyek.

Az apám által adott névnek köszönhetően azonban kiderült, hogy egy átlagos, szingli és magányos férfi lettem.

Röviden, ez így volt. Kim Dokja voltam, 28 éves és egyedülálló. Hobbim a webregények olvasása volt a metrón.

– Akkor megyek is vissza az okostelefonomhoz.

A zajos metróban, reflexből felkaptam a fejem.

Egy kíváncsi szempár meredt egyenesen rám. Amik az emberi erőforrások-csapat egyik alkalmazottjához, Yoo Sangah-hoz tartoztak.

- Ah, Helló.

– Mész hazam a munkából?

- Igen. Mi van, Yoo Sangah-ssi-vel?

- Szerencsés voltam. A menedzser ma üzleti útra ment. - mondta Yoo Sangah, majd leült mellém, miután a mellettem lévő hely felszabadult. Finom illat áradt a vállából, amitől ideges lettem.

– Szoktál metrózni?

– Ez… – Yoo Sangah arca elsötétedett.

Ha jobban belegondolok, ez volt az első alkalom, hogy egy metrószerelvényen találkoztam Yoo Sangah-val.

A személyzeti menedzsertől, Kangtól kezdve, Han, pénzügyi menedzserig… Voltak pletykák, hogy Yoo Sangah-t minden munkanapon a cég férfiai vitték haza.

Ezt tudva, mégis váratlan szavak jöttek Yoo Sangah szájából: - Valaki ellopta a biciklimet.

Bicikli.

– Biciklivel ingázol?

- Igen! Mostanában sok túlórám volt, és ez miatt, nagyon keveset tudtam mozogtam. Kicsit bosszantó, de megéri megtenni.

- Aha, értem.

Yoo Sangah elmosolyodott. Közelebbről nézve megértettem a férfiak iránta érzett érzéseit. Ez azonban nem az én dolgom volt.

Minden embernek megvolt a saját életének a műfaja, és Yoo Sangah egy teljesen más műfajban élt, mint amiben én.

A kínos beszélgetés után, mind a ketten a telefonjainkat nézegettük.
Megnyitottam az alkalmazást, amin korábban már olvastam, eközben pedig Yoo Sangah… Mi volt ez?

- Por favor dinero.

- Huh?

- Ez spanyol.

- …Értem. Mit jelent?

- Kérem, adjon nekem egy kis pénzt – válaszolta büszkén Yoo Sangah.

Tanulni a metrón, miközben hazamegy… Valóban más műfajban élt, mint én. De mi haszna volt a szavak memorizálásának?

– Keményen dolgozol.

– Mellesleg, mit néz Dokja-ssi?

- Ah, én csak…

Yoo Sangah tekintete az okostelefonom LCD képernyőjére szegeződött. – Ez egy regény?

– Igen, hát… koreaiul tanulok.

- Hú, én is szeretem a regényeket. De mostanában nem tudok olvasni, mert nincs időm…

Meglepő volt. Yoo Sangah szeretett regényeket olvasni…?

- Murakami Haruki, Raymond Carver, Han Kang… - sorolta fel.

Gondolhattam volna.

– Dokja-ssi, milyen írókat szeretsz?

– Nem fogod ismerni őket, mégha el is mondom a nevüket.

- Sok regényt olvastam már. Kik a szerzők?

Akkoriban nagyon nehéz volt azt mondani, hogy hobbiból olvasok webregényeket. Rápillantottam a regény címére az alkalmazásban.

[A világ a bukása után]

Szerző: Sing Shangshong
(TL: A szerző az előző regényét használja itt fel, apróbb változtatásokkal. Úgy döntöttem, hogy a valódi regényfordítási nevet választom)

Nem mondhattam, hogy a „A világ a bukása után" című művét olvastam, amit Sing Shangshong írt.

- Ez csak egy fantasy regény. Ez… Nos ez olyan, mint a Gyűrűk Ura…

Yoo Sangah szeme elkerekedett.

- Aha. Gyűrűk Ura. Láttam már a filmet.

– Jó a film.

A csend egy pillanatig fennmaradt közöttünm Yoo Sangah úgy nézett rám, mintha csak arra várna, hogy mondjak még valamit.

A csönd egyre feszültté vált. Szóval úgy döntöttem, témát váltok. - Már egy éve, hogy a cégnél vagyok. Ez az utolsó évem. Nagyon gyorsan telik az idő.

- Igen. Akkoriban egyikünk sem tudott semmit, igaz?

- Igaz. Úgy tűnik, hogy csak tegnap, de a szerződéses időszakom már lejárt.

Amikor megláttam Yoo Sangah arckifejezését, rájöttem, hogy valami rosszat mondtam.

- Ah, Én…

Elfelejtettem.

Yoo Sangah a múlt hónapban adott hitelt egy külföldi vevőnek, és így őt teljes munkaidős alkalmazottá léptették elő.

- Ah, igaz is. Elkéstem a gratulációmmal. Sajnálom. Haha, keményebben kellett volna dolgoznom azért, hogy én is több idegen nyelvet tudjak.

- Ah, nem igaz Dokja-ssi! Még hátra van a teljesítményértékelés és…

Utáltam bevallani, de Yoo Sangah beszédének látványa, csodálatos volt. Mintha a világ reflektorfénye csak egyetlen emberre világított volna le. Ha ez a világ egy regény lenne, a főszereplő is ilyen személy lenne.

Valójában ez elkerülhetetlen volt. Én nem próbálkoztam, Yoo Sangah pedig keményen igyekezett.
Én csak regényeket olvastam az interneten, miközben Yoo Sangah keményen tanult. Természetes volt, hogy Yoo Sangah főállású alkalmazott lesz, és nekem pedig, a szerződésem megszűnik.

– Az pedig… Dokja-ssi.

- Igen?

- Ha nem bánja… Megmutathatom, hogy milyen alkalmazást használom. - Yoo Sangah hangja egy pillanatra eltávolodott.

Olyan érzés volt, mintha a világ is eltávolodott volna. Összeszedtem a gondolataimat, és egyenesen magam elé néztem.

Egy fiú ült velem szemben a metrón. Körülbelül 10 éves lehetett. A fiú, egy rovargyűjtő hálót tartott, miközben boldogan nevetve ült édesanyja mellett.

- …Dokja-ssi?

Mi lenne, ha más életem lenne, mint amilyen most? Úgy értem, mi lenne, ha az életműfajom más lenne?

- Kim Dok…

Ha az életem műfaja nem a „realizmus”, hanem a „fantasy” lenne… Lehetnék én a főszereplő? - nem tudtam. Valószínűleg örökre ismeretlen lenne. Egy dolgot azonban tudtam.

– Rendben van, Yoo Sangah-ssi.

- Huh?

- Még akkor sem fog működni, ha elmondod nekem az alkalmazás nevét.

Életem műfaja nyilvánvalóan a „realizmus” volt.

- Én más életet élek, mint te. Én egy Dokja vagyok.

- Huh? Ezt hogy...

– Én egy ilyen ember vagyok.

Ebben a műfajban, én nem egy főszereplő voltam, hanem „egyedülálló”.

- Egy egyke élete… - Yoo Sangah arcán komoly kifejezés ült.

Én azonban intettem a kezemmel, hogy megmutassam, hogy tényleg rendben van ez így.

Nem tudtam miért, de ez a személy nagyon aggódott értem. Talán azért, mert a személyzeti osztály tagja volt… Pedig már tisztában voltam a teljesítményemmel.

- Dokja-ssi, jól van.

- Mi?

– Akkor én pedig elefántcsont életet fogok élni. (Sangah = elefántcsont)

Úgy tűnt, Yoo Sangah elhatározta magát valami kapcsán, aztán visszafordult a telefonjához.
Egy darabig még néztem őt, mielőtt még én is visszatértem volna a regényemhez.

Minden visszatért a normális kerékvágásba, de furcsa módon a regény görgetése nem ment olyan jól. Talán azért, mert felismertem a valóság súlyát, és ez miatt nem tudtam lefelé görgetni.

Ekkor egy értesítés jelent meg az okostelefonom tetején. [Egy új leveled érkezett.]

A „Túlélés módjai” című könyv szerzőjétől származott. Kinyitottam a levelet.

- Olvasó-nim, a regényem 19 órától fizetős lesz. Ez hasznos lesz számodra. Sok szerencsét! -

[1 melléklet.]

A szerző azt mondta, hogy ajándékot ad. Mi lehet az ajándék?

…A nevemhez hasonlóan, én is csak egy ehyszerű olvasó voltam. Szóval izgatottan vártam a levelet.

Igen, nem is volt olyan rossz olvasóként élni.

Megnéztem az időt. 18:55 volt, pontosan öt percem volt, mikor is a regényt, 19 órakor fizetőssé teszik.

Ezután megnyitottam a kedvelt regények listáját az alkalmazásban. Mivel én voltam az egyetlen olvasó, egy gratuláló megjegyzést kell hagynom a platformon, és erőt adni a szerzőnek a továbbiakhoz.

Azonban…

- A mű nem létezik. -

Többször is megpróbáltam beírni, hogy „pusztuló” a keresőmezőbe, de az eredmény ugyanaz volt.

A „Túlélés útjai” című regény nyomtalanul eltűnt.

Furcsa volt. Előfordult már olyan eset, hogy egy regényt, értesítés nélkül töröltek, amikor fizetőssé vált?

Ebben a pillanatban, ahogy ezen gondolkodtam, kialudtak a metró lámpái, és a metró belseje elsötétült.

Kiiiiiiiik-!

A metrószerelvény megrázkódott, és fémes hangot adott ki.

Ettől Yoo Sangah felsikoltott, és megragadta a karomat. Aztán hallottam, ahogy mások is felhördulnek. Yoo Sangah olyan erősen markolta a karomat, hogy jobban odafigyeltem a bal karom fájdalmára, mint a hirtelen megállásra. Egy pár másodpercbe beletelt, mire a szerelvény teljesen megállt.

Aztán zavart hangokat hallottam mindenhonnan.

- Oh, mi?

– M-Mi volt ez?

A sötétben, egy-két okostelefon lámpája bekapcsolt.

Yoo Sangah még mindig szorosan fogta a bal karomat, miközben megkérdezte: - Mi folyik itt?

Úgy tettem, mintha nem érdekelne. – Ne aggódj. Ez nem nagy ügy.

– Tényleg így van?

– Igen, valószínűleg csak egy öngyilkosság okozta zavar. A vezető hamarosan be fogja jelenti.

Ahogy befejeztem a beszédet, meghallottam a vezető közleményét:

~ A metró összes utasának! ~

Körülöttem, a környezet hamarosan megnyugodott.

Felsóhajtottam, és kinyitottam a számat: - Látod, ez nem nagy ügy. Most egy bocsánatkérést fog sugározni, és hamarosan visszajön az áram…