Lord of mysteries - 1. KÖNYV 6. FEJEZET - A mindenek felett álló

 

Nem csak, hogy ugyan azt a loen-i nyelvet beszélték, hanem ugyanazt a komor hangulatot is árasztották magukból.

Mégis hol vagyok, és mit is tervezek csinálni? Ezt én is nagyon szeretném tudni… - Zhou Mingrui csak csöndben megismételte magában az előtte feltett kérdéseket egyfajta megnyugtatásként maga számára.

Mingrui-ban a legmélyebb benyomást nem is a feltett kérdések keltették, és mégcsak nem is a szavak mögött rejlő nagy igazság, hanem az előtte ülő két ember arcán látszódó értetlenség, tettrekészség, a pánik és az az áhítat, amit egyszerűen nem tudott hová tenni.

Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva, ezt a két embert magával rántotta erre a helyre, mely egy teljesen más világ volt szürke köddel körülvéve. Zhou Mingrui, mint ennek az esetnek az elkövetője, rettentően megilletődve és ledöbbenve érezte magát az eset miatt. Nem is beszélve az előtte ülő párról, akiket teljesen véletlenül vont bele ebbe a káoszba.

Ennek a kettőnek ez az egész biztosan minden képzeletet felülmúló élmény lehet, igaz?

Zhou Mingrui pillanatnyilag két lehetőségre tudott gondolni: Az első, hogy egy áldozatot fog játszani előttük, így elrejti a valódi kilétét. Nameg ezzel jelentős mennyiségű bizalmat szerezhet részükről. Ezek után pedig csak kivár, és szükség esetén kihasználhatja az éppen adódó körülményeket. A másik lehetőség pedig az, hogy megőrzi a pár előtt a titokzatos kilétét, majd úgy csűri-csavarja a dolgokat, hogy értékes információkat gyűjtsön be az ismeretségük alatt.

Az idő luxusa nélkül, ami ahhoz kellett volna, hogy teljesen átgondolhatta volna, megragadta azt az ötletet, ami éppen átszaladt az agyán, és a második lehetőség mellett döntött.

Kihasználja a többiek pszichés állapotát, hogy azán maga szerezhesse meg a legnagyobb előnyt.

Néhány másodperc után a ködbe burkolózott Zhou Mingrui felkuncogott. Halkan, de nem a levegőre nehezedő hanggal, nyugodt tónusban szólalt meg. Voltaképp mintha csak a látogatóknak válaszolna az udvarias köszöntésére. – Kísérletezem.

Kísérlet?... Kísérletezik? Audrey Hall a szürkésfehér ködbe burkolózott titokzatos alakra nézett, és az egyetlen dolog, ami ott motoszkált az agya hátuljában, hogy bármi is történik itt most, az abszurd, vicces, rémisztő, de mindenekelőtt furcsa.

Alig néhány pillanattal ezelőtt a hálószobája fésülködőasztalánál ült. De mindössze egy olyan apró kis mozdulattal, minthogy megfordult, erre a szürke köddel teli helyre került.

Mily elképzelhetetlen!

Audrey nagy levegőt vett, és egy udvarias mosolyt vett fel az arcára, majd kissé zavartan feltette a kérdését – Uram, végzett a kísérlettel? Ha igen, megengedné, hogy visszatérjünk oda, ahonnan jöttünk?

Alger Wilsonnak is az volt a szándéka, hogy ily módon kérdőre vonja Zhou Mingruit, de gazdag tapasztalati repertoárja méltóságteljesebbé tette. Így hát visszatartotta a bensőjében fortyogó késztetést, és csak néma szemlélődő maradt.

Zhou Mingrui a kérdezőre nézett. A sűrű ködön keresztül némiképp látta a szóban forgó személy sziluettjét. Magas, szőke hajú lány volt, de az arcát pontosan nem tudta kivenni.

Nem sietett válaszolni a lány kérdésére, hanem megfordult, hogy a férfira nézzen. Kusza sötétkék haja volt, valamint közepes termettel rendelkezett, amely nem számított vaskosnak.

Zhou Mingrui hirtelen rájött valamire. Ha sikerül megerősödnie, vagy jobban megértenie ezt a ködös világot, akkor képessé kell válnia teljes valójukban megtekinteni az előtte álló két személyt. 

Ebben a helyzetben ők a látogatók ezen a helyen én pedig a házigazda!

Miután megváltoztatta a gondolkodásmódját, Zhou Mingrui-nak azonnal feltűntek azok az apró kis részletek, amiket ezelőtt nem vett észre, vagy egyszerűen csak figyelmen kívül hagyott.

A dallamos hangú lány és az érett, visszahúzódó férfi, egyaránt meglehetősen testetlennek tűnt. A körvonaluk olyasminek tűnt, mint az egyik skarlátvörös csillag által levetített kép a szürke ködre.

Ez a hasonlat egy olyan dologra alapult, amit csak ő maga tudott igazán felfogni.

Ha a kapcsolat megszakad, akkor a vetítés is, és a pár visszatérhetne oda, ahonnan jöttek… - Zhou Mingrui finoman bólintott egyet, és kuncogva visszanézett a szőkére. – Természetesen. Ha hivatalos kérést nyújt be, akkor ebben a pillanatban visszatérhet.

Miután Audrey semmi rossz szándékot nem érzékelt a férfi hangjában, Megkönnyebbülten felsóhajtott.  Úgy vélte, ha egy úriember ilyen csodákra képes, és a szavát adta, akkor majd biztos betartja majd azt.

Némileg megkönnyebbült elmélyével meglepő módon nem sietett a szabadsága kérésével, helyette inkább jobbra-balra forgatta vadul a szemét, mely abnormálisan ragyogott.

Aggodalmasan, várakozásteli hanggal melybe csodálat is vegyült azt mondta – Ez egy hihetetlen dolog… valahogy mindig is azt reméltem, hogy valami ilyesmi fog történni velem. Úgy értem, - én nagyon kedvelem a természetfeletti dolgokat. Nem! Arra akarok kilyukadni – Uram, mit kell tennem, hogy mindenkinél hatalmasabb[1] legyek?

A beszéd közben egyre csak izgatottabb lett, olyannyira, hogy már a nyelve is belebotlott a saját szavaiba. Ugyanis megvalósulni látszott az az álom, amikről az idősebbektől hallott. Amin eddig csak fantáziálni tudott miután meghallgatta a történeteket, mivel egy csepp esély sem volt rá, hogy megvalósuljon.

Ezzel a néhány szóval együtt, amik elhagyták az ajkát, azok az érzések is távoztak belőle, mint a félelem és a borzalom, amik eddig rányomták a hangulatukat a mellkasára.

Ez egy jó kérdés! Erre én is nagyon szeretném tudni a választ… - Panaszkodott magában Zhou Mingrui is.

Ezzel együtt elkezdett töprengeni egy kielégítő válaszon erre a kérdésre, mellyel képes megtartani kifürkészhetetlen képét.

Ugyanakkor úgy érezte, hogy nem illik hozzá, ha állva kezd el beszélni. Véleménye szerint egy palotában kellene ülnie egy hatalmas asztal asztalfőjénél, egy titokzatos, ősi mintákkal televésett hatalmas, magas háttámlával rendelkező trónon, miközben némán onnan szemléli a látogatóit.

Amint ezen gondolkodott, a szürke köd felkavarodott, minek következtében Audrey és Alger is mélységesen megdöbbent.

---

[1] itt eredetileg Beyonder van, ahogy a címben is, de nem találtam pontos magyar kifejezést rá. Valami szentféleséget jelenthet, aki közbenjár az isteneknél. Lesz, hogy ezentúl Hatalmas néven fogom emlegetni ezt a fogalmat.

 Egy pillanat alatt számos, a magasba tornyosuló ősi kőoszlopot láttak maguk körül, felettük pedig egy hatalmas kupola, mely magába zárta őket.

Az egész építmény lenyűgöző volt. Olyannak tűnt, mint egy magasztos, legendás ősi palota.

Közvetlenül a kupola alatt ott, ahol a köd összegyűlt, egy hosszú bronz asztal jelent meg, mindkét oldalán szimmetrikus elrendezésben tíz magas támlájú székkel, valamint a hosszú asztal két végén egy-egy trónnal. Mindegyik szék háta vakítóan fénylett és egy halvány bíborvörös fény lengte körbe, ezzel megrajzolva a valóságtól letérő furcsa csillagképek körvonalait.

Audrey és Alger szemtől szemben leültek egyenesen az asztalfő mellett.

A lány oldalra pillantott és nem tudta megállni, hogy ne motyogja el csodálatát – Milyen lenyűgöző…

Ez kétségtelenül lenyűgöző… - Zhou Mingrui kicsit kinyújtotta jobb kezét és végigsimított a bronz asztal szélén, miközben megőrizte zavartalan arckifejezését.

Alger is szemügyre vette kicsit a környezetét, majd néhány másodperc csend után kinyitotta a száját, és Zhou Mingrui helyett Audrey-hoz szólt.

- Te Loen-ből jöttél? – mivel Audrey nem válaszolt Alger így folytatta – Ha Hatalmas akarsz lenni, akkor csatlakozz valamelyik templomhoz. Ott van például a Gőz és Gépek Istenének gyülekezete, vagy a Viharok Urának, esetleg még a Végtelen Éj Istennőjének szervezete is. A legtöbb ember soha nem fog találkozni egy Hatalmassal sem, és pont ez az, amiért a legnagyobb egyházak, de még a papok is kételkednek a létezésükben. Ugyanakkor fel kell, hogy világosítsalak a Hatalmasok igenis léteznek a templomokban, törvényszékeken és még a végrehajtó hivatalokban is. Mai napig is harcolnak a sötétben megbújó és növekvő gonoszsággal szemben, csakhogy a számuk eléggé megfogyatkozott a Vaskor előtti időkhöz képest.

Zhou Mingrui figyelmesen hallgatta Algert, ugyanakkor minden tőle telhetőt megtett, hogy ezt az egészet úgy állítsa be a maga részéről, mintha csak kisgyerekek történeteit hallgatta volna végig.

Klein töredezett általános történelmi ismereteire hagyatkozva Zhou Mingrui világosan tudta, hogy a „Vaskor” jelző a jelenkorra utal, ami pedig 1349 évvel ezelőtt kezdődött. Ezen belül, pedig ez volt az ötödik nagy korszak a történelem forgatagában.

Audrey csöndben végig hallgatta, Alger mondanivalóját, majd felsóhajtott.

- Uram, én már tisztában vagyok ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, amiket az előbb kifejtett itt nekem. Sőt, én még ezeknél is többet tudok. Vegyük például az Éjjeli Csavargókat[1], a Megbízott Bűntetőket[2], de még a Gépészek Elmekaptárjáról[3] is tudok. Viszont nem akarom elveszíteni a szabadságomat.

Alger halkan felnevetett, és titokzatosan így szólt: - Áldozatok nélkül nem válhatsz Hatalmassá. Ha nem akarsz csatlakozni egy egyházhoz sem és fogadni a próbatételeket, akkor nincs más lehetőséged, mint a királyi családok és pár nemesi család kegyeit keresned, akik több ezeréves múlttal rendelkeznek. Ha pedig ez sem tetszik, akkor bízhatsz a szerencsédben, hogy felkeres az egyik titkos gonosz szervezet.

Audrey önkéntelenül felfújta az arcát, és zavartan körülnézett. Miután megbizonyosodott arról, hogy sem Alger, sem pedig a titokzatos férfi nem vette észre a tikkjét, megszólalt – Nincs más lehetőségem?

Alger csöndbe merült egy darabig, majd körülbelül fél perccel később a titokzatos férfira nézett, aki rezzenéstelenül némán figyelte őket.

Rájött, hogy Zhou Mingrui nem szándékozik semmit sem hozzáfűzni a beszélgetésükhöz, így visszanézett Audreyra és magában jól megfontolta a mondanivalóját, mielőtt kiejtette volna a szavakat a száján.

- Van két szettem a kilencedik szegmens bájital formuláiból.

Kilencedik szegmens? – motyogta magában Zhou Mingrui.

- Tényleg? Melyik kettő? – egyértelmű volt, hogy Audrey pontosan tudja, hogy miről van szó pontosan.

Alger kissé hátradőlt, és sietve így válaszolt – Mint tudod, az emberek csak a bájitalok útján képesek felérni a Hatalmasokhoz, és a bájitalok neve pedig az Istenkáromlás Palatáblájától [4]ered. És miután folyamatos fordításokon ment keresztül Jotun, Elvish, ősi és modern Hermész, nameg ősi Feysac nyelven, a neveik olyan változásokon mentek keresztül, amik éppen megfeleltek az adott kornak. A lényeg nem abban rejlik, hogy mi a nevük, hanem abban, hogy hogyan írják le a főzetek alapvető hatásait. – kissé várt mielőtt folytatta volna – Van egy kilencedik szegmens bájitalom, aminek a neve „Tengerész”. Lehetővé teszi, hogy az ember kiváló egyensúlyérzékkel rendelkezzen. Mégha a hajó viharba is keveredik, a használója úgy tud sétálni a fedélzetem, mintha azt csak a szárazföldön tenné. E mellett pedig hatalmas erőt is kölcsönöz neki, és a bőre alatt pedig illuzórikus pikkelyekre tesz szert. És ha ez még nem elég akkor ott van az is, hogy a bájital lehetővé teszi, hogy az ember úgy úszon akárcsak a halak és ezek után egy kevésbé megfogható dolog is van. Képes lesz úgy mozogni a víz alatt akárcsak a tengeri állatok. Bármilyen felszerelés nélkül képes a víz alatt maradni akár 10 percre is.

- Ez úgy hangzik, mint a… „Tengerek őrzői”[5] a Viharok Urától?

- Régen ezen a néven volt ismert, igen. – Alger nem állt meg sokáig, hanem folytatta is – A második kilencedik szegmensbe tartozó bájitalom neve: „Néző”[6]. Ez a bájital kivételesen éles elmét és megfigyelőképességet tesz lehetővé. Ugyan nem tudom, hogy hogyan nevezték ezt a főzetet a múltban, de szerintem a mostani neve igazán találó. És azt hiszem hogy leginkább az operáknál és egyéb színdarabok nézésénél szokták használni, hogy bepillantást nyerhessenek a szereplők mantrái mögött megbúvó gondolataiba – ezen a ponton Alger nyomatékosan kihangsúlyozta a következőket – Ne feledje, hogy attól még, hogy egy extravagáns banketten, vagy pedig csak egy egyszerű zsúfolt utcán találkozik velük, egy „Néző” akkor is „Néző” marad.

Audrey szeme csak úgy ragyogott miközben hallgatta az információkat, majd nagysokára megszólalt ő is – De miért? És még egy utolsó kérdés, ígérem. Azt hiszem beleszerettem abba a gondolatba, hogy „Néző” legyek. Mégis hogyan szerezhetnék be egy ilyen bájitalt? Hogyan kereskedhetnék veled?

Alger úgy tűnt, hogy már számított erre a kérdésre, így komolyan így válaszolt egy másodperc habozás nélkül – Szükségem van a szellemcápák vérére, legalább 100 milliliterre.

Audrey izgatottan bólintott, de ezt követően egy kissé aggodalmasan megkérdezte – Ha ezt meg tudom szerezni. De komolyan. Ha tényleg be tudom szerezni, amit kérsz mégis, hogy juttassam el neked? És mégis, hogy ígérheted meg nekem azt, hogy átadod a bájital formuláját a szellemcápa véréért cserébe, nameg azt, hogy a képlet hiteles?

Alger higgadtan válaszolt – Adok egy címet. Postán elküldöm a képletet, vagy közvetlenül is átadhatom, amint megkaptam a szellemcápa vérét.

- Ami az egyezkedést illeti, úgy gondolom, hogy mind ön, mind én biztonságban érezhetjük magunkat a titokzatos úr tanúskodása alatt. – miközben ezt kimondta, tekintetét Zhou Mingrui felé fordította aki egyenesen a Becsületszékben ült.

- Uram, az a tény, hogy idehozott minket, az azt mutatja, hogy olyan hatalmas erővel rendelkezik, amely számunkra elképzelhetetlen. Egyikünk sem merné megszegni az ígéretét, ha maga lenne a tanunk az egyezségünk ügyében.

- Úgy van! – Audrey szeme csillogott az egyetértéstől és az izgalomtól.

Az ő szemszögéből a titokzatos úriember, aki elképzelhetetlen képességekkel rendelkezett, határozottan „mérvadó” tanúnak számított az ügyben.

Mégis hogyan merném az előttem lévőket becsapni!

Audrey fél testét Zhou Mingrui felé fordította, elszánt és komoly tekinteteket lövellve felé.

- Uram, kérem legyen tanúja az egyességünknek.

Abban a pillanatban döbbent rá Audrey, hogy elkövették a legudvariatlanabb dolgot, amit csak tehetett. Nem kérdezték meg az Úr nevét. Így hát sietve feltette a konkrét kérdést - Uram, hogy szólíthatjuk?

Alger némán bólintott, és ugyanazt a kérdést víz hangozta komoly hangon – Uram, hogyan szólítsuk meg?

Zhou Mingrui megdöbbent. Óvatosan megkopogtatta a bronzasztalt az ujjaival, majd hirtelen eszébe jutott az, amit korábban az a jós mondott neki.

Hátradőlt, visszahúzta a jobb kezét és összekulcsolta a kezét maga előtt, és az álla alá tette. Halvány mosolyt vetett a duóra ebben a testtartásban.

- Hívhattok úgy, hogy… - egy pillanatra megtorpant hatásszünetet tartva, majd nyugodtan és barátságosan így szólt – a Bolond.

---

[1] Nighthawks: Végtelen Éj Istennőjének a templomához tartozó Hatalmasok osztálya, céljuk a híveik védelme a természetfeletti eseményektől és Hatalmas társaiktól

[2] Mandated Punishers: A Viharok Ura egyházához tartozó Hatalmasok osztálya, akik a Viharok Urával kapcsolatos természetfeletti jelenségekkel foglalkoznak

[3] Machinery Hivemind: Gőz és Gépek Istenének Egyháza alá tartozó Hatalmas osztály

[4] Blasphemy Slate

[5] Keepers of the seas

[6] Spectator

ORV 6. fejezet

A fizetős szolgáltatás indítása (5)

Az emberek pánikba estek, amikor meglátták a vagonban körös-körül ugráló rovarokat.

- H-Hé! Miért tetted ezt?…

Míg néhányan értetlenül bámultak csupán, a gyorsabb észjárásúak már felém is kezdtek nyomulni.

– Te rohadék!

- …Jobb lenne, ha minél előbb megtalálja őket... Ugyanis már csak három perc van hátra.

Ezek a szavak tettek csak be igazán. Az emberek úgy rohangáltak a metró ülései között mindenfelé, mint az eszüket vesztett vadállatok.

- Megszereztem! Aaack!

A szerencsések öröme, mikoris megszereztek egy rovart, valamint az őket ért ezutáni rosszindulatú támadások miatt, a kocsi kaotikussá vált.

- Hé, miért tetted ezt? Nem adhattad volna csak oda nekik a rovarokat?

Visszanézve láttam, hogy Kim Namwoon feláll.

 Óvatosan válaszoltam neki, aki felém közeledett: 

- 12 ember maradt.

–… huh?

– Három rovar maradt a gyűjtőhálóban.

Kim Namwoon egy pillanatra összeráncolta a homlokát, majd mielőtt beszélni kezdett szélesen elmosolyodott: - 12-ből 3? Hahahaha! Igen. Nem mindegyik tud túlélni? Szóval ezért dobtad el azt a dolgot?

- Igen.

– Na ne nevettess.

- …?

- Egy józan ésszel rendelkező ember ezért nem tenne ilyesmit. - Kim Namwoon mosolya csak szélesebb lett. - Mondd meg őszintén. Csak látni akartad ezt a jelenetet, nem?

Eszembe jutott az a Kim Namwoon, akit a Túlélés módjaiból ismertem.

Ebben a pillanatban egy üzenetet hallottam a fejemben: [Exkluzív képesség, „Karakterlista” aktiválva.]

Ezután kinyílt egy ablak a szemem előtt. Még mindig nem tudtam pontosan, mi a tulajdonságom, de az előttem lévő ablakra néztem.

[Karakter információ]

[Név: Kim Namwoon.

Kor: 19

Csillagkép-támogatás: Nincs (jelenleg két csillagkép érdeklődik a személy iránt).

Privát attribútum: Chuunibyou (általános)

Exkluzív készségek: Szokatlan alkalmazkodóképesség Lv. 3, Késsel történő harc Lv. 1, Feketítés Lv. 1

Összesített statisztika: Gyorsaság Lv. 3, Erő Lv. 4, Állóképesség Lv. 6, Varázserő Lv. 4

Összesített értékelés: Egy chuunibyou, akit egy különleges alkalom megfeketített. Javasoljuk, hogy ne keveredjen vele összetűzésbe.]

A túlélés módjaiban megjelent chuunibyou többsége öngyilkos lett, mert nem tudták elviselni a valósággá vált rémálmot. Az előttem lévő chuunibyou, Kim Namwoon azonban más volt.

Ő volt a Téveszmés Démon, Kim Namwoon. A fiatalember, aki később ezen a becenéven vált ismertté, nem egy közönséges chuuni volt.
Ez a fiatalember már régóta várt a világ pusztulására, és „szokatlan sebességgel” alkalmazkodott ehhez a világhoz.

- Mit szólnál hozzá, ha egy csapatot alkotnánk csak mi ketten? Na? - Az a fiatalember most ajánlatot tett nekem.

[Kim Namwoon karakternek jó benyomása van Önről.]

[A „Kim Namwoon” karakterrel kapcsolatos ismeretei egyre jobban bővülnek.]

Azonnali túlélésem garantált volna, ha kezet fognék Kim Namwoonnal. Ha nem olvastam volna a Túlélés módjait, talán egy kicsit másképp döntök.

– Sajnálom, de szeretek egyedül lenni.

— Igazán? Hmm, ez sajnálatos. - Kim Namwoon egyszerűen csak végignyalta az ajkát, és közelebb lépett hozzám. - Akkor félre tudnál lépni? Van egy közös ügyem azzal az idős hölggyel a hátad mögött.

Szavait hallva hátranéztem, és láttam, hogy a vérző, főldön kuporgó nagymama már alig lélegzik.

– Mit akarsz csinálni?

– Muszáj ezt kérdezned?

– Nem fogsz el inkább egy bogarat?

– Miért fognék el egyet is? - Kim Namwoon nevetett. – Már van előttem egy rovar.

Éreztem Kim Namwoon gyilkos auráját. A karakterét, aki csak a regényben létezett, élénk őrültséggel a szemében nézett szembe velem. Ezért egy kicsit meg is ijedtem.

Kim Namwoon valóban olyan volt, amilyennek elképzeltem.

[A 'Kim Namwoon' karakter megértése enyhén csökkent irányodba.]

- Mit nézel? Nem fogsz gyorsan félrevonulni?

– Ez nehéz ügy.

- Mi?

– Nem lépek félre.

- Haha, most az igazságosság apostolát fogod utánozni? Több személyiséged van talán? - nem válaszoltam neki.

Sötét árnyék kúszott lassan Kim Namwoon arcára, és csillogó szemei ​​egyre hidegebbek lettek. – Nem, várj csak egy percet! Odadobtad a hálót, hogy ezt csináld. Ezt tervezted az elejétől fogva? Igazán?

“…”

- Meg akarod menteni a nagymamát? Hahaha! Elképesztő! Igazán elbűvölő! Nem? Igazam van?

Még mindig nem válaszoltam neki. Ahogy alaposan végigmértem ezt a fickót, régi emlékek bukkantak fel bennem újra.

- Ah! Kiderült, hogy te vagy az az ember, akit a legjobban utálok. Minden vén barom egyforma.

Azok az emlékek ugráltak a szemem előtt mikor csalódott voltam a könyvet olvasva ez miatt a fickó miatt.

[A 'Kim Namwoon' szereplő megvet téged.]

- Mit mondtál?

Megfontoltam az időzítést, és lehajtottam a fejem, elkerülve az öklöt, amely még azelőtt repült el a fejem felett, hogy a szavaimnak véget vetettem volna.

– Ó, nem is rossz!

Annak ellenére, hogy tudtam, hogy közeleg, forróságot éreztem a fejem felett. Nem hétköznapi ütés volt.

[Feketítés Lv.1]

Kim Namwoon egész testéből sötét aura emelkedett ki. Ez volt a 'chuunibyou' attribútum kizárólagos képessége.

Ritkaság volt az első forgatókönyv vége előtt felszabadítani egy képességet, de Kim Namwoon-on már megmutatkozott egy képesség. Megvolt az oka annak, hogy a főszereplő beszervezte őt, a pszichopata természete ellenére.

Puff!

Miután eltalálta, a jobb vállam görcsbe rándultam. Nem nyerhettem ellene ha továbbra is így küzdök.

…Használjam most „azt”? - ránéztem az órára, amikor hallottam egy üzenetet.

[A „Kim Namwoon” karakterrel kapcsolatos ismeretei egyre jobban bővülnek]

[Közel jár az exkluzív „Mindentudó Olvasó Nézőpontja Lv.1” készség használati feltételeihez.]

Mindentudó Olvasó nézőpontja? Mi volt ez?

[A „Mindentudó Olvasó nézőpontja” exkluzív készség használati feltételei Lv. 1 elérve!]

Kim Namwoon ökle elszalasztott engem, és a földet érte.

- Haha, mi?! Csak nem lettem erősebb?

Halvány ökölnyom maradt a földön. Kim Namwoon apránként felismerte jelenlegi erejét.

Kwang! Kwang! Kwang!

Az ököl, amely egyetlen ütéssel el tudott törni egy csontot, folyamatosan a földet érte. Kim Namwoon csalódott volt, és nem tudott uralkodni az indulatain. – Ó, miért nem üthetlek meg?

Persze nem tudott megütni. Mindez a második képességemnek volt köszönhető.

[Exkluzív képesség, Mindentudó Olvasó nézőpontja Lv. 1 aktiválva!]

Amint ez a képesség aktiválódott, úgy tudtam megfigyelni Kim Namwoon támadási irányát, mintha a belső gondolataiban olvastam volna. Például így…

[ Jobb oldal. ]

Gyorsan a másik oldalamra fordultam.

[ Jobb szem. ]

Aztán gyorsan lehajoltam és elkerültem a repülő öklét.

– Nagyon ügyes vagy abban, hogy nem ütnek meg!

Indokolatlan volt az ellentámadás, mert szörnyű voltam a sportban, de legalább a legtöbb támadást elkerülhettem.

[ Bal comb. ]

Ez elég volt az idő húzásához. A legfontosabb az volt, hogy időt nyerjünk. Először elkerültem Kim Namwoont, és a levegőben lévő órára mutattam. – Két perc van hátra, kölyök.

A megszorongatott Kim Namwoon felváltva nézett rám és a nagymamára. – A fenébe!

A választás pillanatában Kim Namwoon tekintete a nagymamára esett.

Kénytelen voltam megragadni a nagymamát és oldalra gurulni. Ha a nagymama meghal, Kim Namwoon tisztázza a forgatókönyvet. Nem számít, hogy mi lesz, de ezt a fickót egyáltalán nem akartam a következő forgatókönyvben látni.

– Haha, tudtam, hogy így fogsz tenni. -  amikor Kim Namwoon kivett valamit a táskájából, baljós érzésem támadt.

Egy penge csillant meg a fluoreszkáló fényben. Ez egy hordozható MacGyver kés volt. Elfelejtettem. Ez a személy egy megrögzött katonai otaku volt.

Swiiik-

Kapcsolódás történt a technikai készség „Késharc” és az erősítő készség, a „Feketekedés” között. A penge iránya nyilvánvaló volt.

[ Szív.]

Ez egy olyan támadás volt, amelyet akkor sem lehetett elkerülni, ha tudtam az irányt. Szóval gyors ítéletet hoztam. Ha nem tudtam elkerülni a támadást, jobb volt, ha lehetőség szerint minimális sebzést okozó helyre irányítom.

Chiiiik! 

A penge nem sokkal, de elkerülte a szívemet, és mély vágást ejtett a vállamon.

Fájt. Nagyon fájt. Perzselő fájdalom terjedt szét a bőrömben. A látásom megremegett, és úgy éreztem, közeledik a halál.

– Haha, most halj meg!

A forgatókönyv végéig hátralévő idő 1 perc 30 másodperc volt. A nagymama felé pillantottam. Sajnáltam a nagymamát, de most tényleg ezt kellett használnom.

- Chungil Gimnázium, 2. évfolyam, Kim Namwoon. Egy kérdésem van hozzád.

- …Mi?

– Szerinted a rovartojás élőlény?

Kivettem a zsebemből annak a szöcske holttestét, akit korábban megöltem. A kövér tojászsák egyértelműen bőséges volt. Valami pukkanás hangja hallatszott, és valami folyadék ömlött ki. Az undorító érzés átterjedt a kezemen, amikor meghallottam egy üzenetet.

…….
[Megöltél egy élőlényt.]
[100 érmét szereztél további kompenzációként.]
[Megöltél egy élőlényt.]
[100 érmét szereztél további kompenzációként.]
…….

Rengeteg üzenet bombázta a fülemet.

Kim Namwoon a homlokát ráncolta. - Rovartojás? Mit beszélsz itt hirtelen? Próbálod vesztegetni az időt?

- Azt hiszem.

- Honnan tudhatnék ilyesmit? Mindig aludtam a biológia órákon. - Kim Namwoon a véres vállamra nézett, és boldogan felnevetett. - De van egy dolog, amit biztosan tudok. Tudod mi az?

- Micsoda?

– Mindjárt meghalsz! - Kim Namwoon megmozdította a svájci kését, mielőtt válaszolhattam volna. Ez egy olyan támadás volt, amelyet nehéz volt elkerülni.

[Nagy számú érmét szereztek be! Szeretnéd megnézni az érmehasználati tippeket?]

Kihagytam a fülembe vágó magyarázatot. Nem kellett hallgatnom, amikor már tudtam a tartalmát.

- Nem, te fogsz meghalni – köptem ki, miközben magamban még valamit motyogtam.

[2700 érmét fektettek be az „állóképességbe”.]

[Állólépesség Lv. 1 -> Állóképesség Lv. 10]

[Az állóképességed drámaian megemelkedett!]

[A tested tartóssága nagymértékben megnövekedett!]

Kim Namwoon kése a szívembe hatolt. Pontosabban úgy nézett ki, mintha áthatolt volna rajta.

A bőröm olyan volt, mint a szilárd szikla, és csak egy karcolás maradt rajta.

Kim Namwoon szemei ​​azt mutatták, hogy elképedt. - Hogyan?

- Megmondom a helyes választ a kérdésemre. A válasz: a tojás élőlény.

- M-Mi?

- Az ívási időszakban a szöcskék több mint 100 tojást tojnak le egyszerre.

- Tojás, élőlény, 100…

Sajnos az információ jelentésének megértésére hátralévő idő túl rövid volt a rossz agyú iskolás fiú számára.

- Mit mondasz?

- Már nem számít, ha nem érted. Egy perc van hátra.

Most a félelem bukkant fel Kim Namwoon szemeiben. - Aaaah! Meghalsz! Meghalsz!

A kés a nyakam felé mozdult. Nem is vettem a fáradságot a támadás elleni védekezésre.

Kakakang!

Ez azért volt, mert a terület sebezhetőbb volt, mint a mellkas? A seb kicsit mélyebb volt, mint korábban, de még mindig nem fájt nagyon.

– Kim Namwoon.

Kim Namwoon mögött olyanok álltak, akik még mindig mászkáltak és rovarokat kerestek, valamint olyanok is, akik hajlandóak voltak egymásnak ártani a saját túlélésükért cserébe.

- Igazad van. Ugyanolyan ember vagyok, mint te.

Talán megmenthettem volna néhány embert.

- A szart! Miért nem halsz meg?! Miért nem halsz meg?!

55 másodperc… 50 másodperc… 45 másodperc…

A kés folyamatosan csak karcolásokat hagyott hátra maga után a testemen. Vér folyt, de a penge nem tudott a bőr alá hatolni. 30 másodperc volt hátra, amikor Kim Namwoon kinyitotta a száját. Ledobta a kést és letérdelt elém.

– M-Ments meg!

25 másodperc.

- Mentsen meg! Kérem! Segítsen!

- Miért kellene ezt tennem?

20 másodperc.

- A-Az emberek élete fontos! Ez nyilvánvaló!

- Ez a régi világ szabálya volt. Pontosan úgy van, ahogy mondtad. Egy új világhoz új törvények kellenek.

10 másodperc.

- Nem akarom, nem akarom! Nem akarok meghalni! Aaaaaaack!

5 másodperc.

Kim Namwoon hangos sikoltozással rohant felém, és a szememre célzott. Abban a pillanatban, amikor a kést a retinámba próbálta belefúrni…

[A megadott idő lejárt.]

Hangos hang hallatszott, és Kim Namwoon feje felrobbant.

[A fizetett elszámolás megkezdődik.]

Kim Namwoontól kezdve az emberek feje mindenhol felrobbant. Egy kettő három négy…

A szétrobbanó fejek olyanok voltak, mint egy új korszakot hirdető tűzijáték. Kissé örömmel, egy kis bűntudattal és egy titokzatos érzéssel néztem a jelenetet.

Miért? Miért voltam olyan nyugodt az előttem álló látványtól? Mintha csak egy regényt olvastam volna.

[124 élőlényt öltél meg.]

[Megölt élőlények: egy szöcske, 123 szöcsketojás.]

[Ön nem ellenálló élőlényeket ölt meg, így a megszerzett érmék száma felére csökken.]

[6200 érmét szereztek be!]

[A statisztika szinttel feljebb használt érmék száma automatikusan levonásra kerül.]

[Összesen 3500 érméd van.]

[A „tömeggyilkos” címet túlzott gyilkolással szerezték meg.]

A kocsi elsötétített ablakán láttam az arcom.

Olyan arc volt, amit még soha nem láttam, annak ellenére, hogy életem során számtalanszor belenéztem a tükörbe. Letöröltem a vért az arcomon. De a vér nem tűnt el a tükörképem arcáról.  Kiderült, hogy vér az ablakon van.

Kkiiik.

Megremegett a szerelvény, és a vonat újra elindult. Az ismerős zaj betöltötte a teret.

Hamarosan fény áradt be, és a sötétség eltűnt az ablakokból. Megérkeztünk a 3-as vonal felszíni földi szakaszához, Apgujeong és Oksu közé.

Az ablakon kívül feltárult a Han folyó és Szöul.

- Ahh. - valaki felnyögött. Mély megkönnyebbülést rejtő nyögés volt, hogy túlélték.

Azonban nem kellett sok idő ahhoz, hogy ennek a nyögésnek a jelentése megváltozzon. - AH, ah!…

Az ablakon kívüli táj már nem az általuk ismert Szöul volt. Füst és por szállt fel a romvárosból.

A Han folyó hidai összeomlottak. Maga a Han folyó vörös volt a katonák holttesteitől, míg a ledőlt épületek között egy szörny taposott el egy K1 harckocsit, akárcsak egy játékot.

[1. fő forgatókönyv – Az érték igazolása, véget ért.]

[300 érmét szereztek alapdíjként.]

[100 érmével csökkentették a jutalmat a csatornahasználati díj miatt.]

[Megkezdődik a további kompenzáció elszámolása.]

Egy világ elpusztult, és egy új világ pedig megszületett.

…És én voltam az egyetlen olvasó, aki tudta ennek a világnak a végét.

Lord of mysteries - 1. KÖNYV 5. FEJEZET - RITUÁLÉ

 

Ingyenes? Az ingyenes dolgok szoktak a legtöbbe kerülni!

Zhou Mingrui némán motyogott maga elé, és végül úgy döntött, hogy semmilyen további szolgáltatást nem fog vásárolni. Határozottan elutasítja mindegyiket.

Ha tényleg ennyi mindenre képes vagy, akkor próbáld meg megjósolni, hogy én nem ide valósi vagyok!

Ezt szem előtt tartva Zhou Mingrui követte a vörösre és sárgára festett arcú nőt, és lehajolt, hogy beléphessen az alacsony sátorba.

A sátor belseje rendkívül sötét volt, csak néhány fénysugár tudott behatolni a sátor falai között, és varázsolhatott némi fényt a benn tartózkodóknak. A papírkártyákkal borított asztal csak halványan volt látható a csekély fény miatt.

A helyes süveget viselő nőt ez egyáltalán nem érdekelte. Hosszú fekete ruhája úgy siklott utána, akárcsak, mintha csupán a víz fölött siklana, miközben az asztalhoz sétált. A szemközti oldalhoz ült le és gyertyát gyújtott.

A halványsárga fény pislákolt, amitől a sátor belseje egyszere tűnt világosnak és sötétnek. Azonnal sokkal titokzatosabb légkört adott az egésznek ez a kis dolog.

Zhou Mingrui csendesen leült, tekintete végig söpört az asztalon lévő tarot kártyákon, ahol olyan ismerős kártyákkal találta szembe magát, mint a „Varázsló”, „A császár” és a „Harmónia”.

Vajon Roselle is olyan volt, mint én… Talán ugyan abból az országból is jött akárcsak én… - motyogott magában öntudatlanul Zhou Mingrui.

Mielőtt végignézhette volna az összes felfordított kártyalapot az asztalon, a nő, aki azt állította, hogy pontos jóslatokkal rendelkezik, már nyújtotta is a kezét, hogy összeszedje az összes kártyát és egy pakliba rendezze azokat. Majd miután végzett, letette maga elé a stóc kártyát.

- Először is keverjük meg a kártyákat és válasszuk el kettő felé – mondta halk hangon a cirkuszi jós.

- Én keverjem meg? – kérdezte reflexből Zhou Mingrui.

A jósnő arcán a sárga és a vörös festék kicsit összetömörült, mikor egy enyhe mosoly jelent meg az arcán, és ezt mondta – Persze. Mindenki a saját sorsát, csak maga tárhatja fel. Én csak egy közvetítőként vagyok itt.

Zhou Mingrui azonnal megkérdőjelezte – Ez a közvetítés ugye nem igényel plusz költségeket, igaz?

Billentyűs [1]folkloristaként túl sok ilyen trükköt láttam már életemben!

A jós láthatóan ledöbbent ezen, mielőtt válaszolt volna – Nem. Ingyenes.

Zhou Mingrui megkönnyebbülten visszadugta a revolverét a zsebébe. Ezt követően nyugodtan nyújtotta a kezét, hogy megkeverhesse a paklit, és kettészedhesse.

- Kész. – a már megkevert tarot kártyákat így az asztalra tette.

A jósnő mindkét kezét összekulcsolta és egy darabig így vizsgálta a kártyákat. Aztán hirtelen kinyitotta a száját, és azt mondta – Elnézést, elfelejtettem megkérdezni, de miről szeretnél kérdezni?

Amikor Zhou Mingrui az első szerelmének udvarolt, a tarot kártyákkal is foglalkozott egy keveset. Így hát habozás nélkül mondta – Múlt, jelen és jövő.

Ez egy olyan fajta jóslás volt a tarot kártyák segítségével, minek következtében három lapot fordítottak fel sorban, és ezeknek a kártyáknak a jelentésük hordozta magában a kérdező múltját, jelenét és jövőjét.

A jósnő először bólintott, majd mosolyra húzta a száját, és így szólt – Akkor kérem, keverje meg újra a paklit. Csak akkor kaphatja meg igazán a kívánt kártyákat, amik megválaszolhatják a kérdését.

Most fog becsapni? Muszáj, ilyen kicsinyesnek lennie? Hányszor kell még megkérdeznem, hogy ez ingyenes szolgáltatás lesz-e? – Zhou Mingrui arca kissé megrándult, majd vett egy mély lélegzetet, és visszavette a kezébe a tarot kártyákat, hogy újra megkeverje és szétválassza.

- Ezúttal nem lesz semmi probléma, igaz? – az újfent kész kártyákat visszatette az asztalra.

- Nem lesz semmi probléma – a jósnő kinyújtotta az ujjait, és kivette egy kártyát az egyik pakli tetejéről. Ezután a kiválasztott lapot letette Zhou Mingrui bal oldalára. Szinte suttogott, amikor megszólalt – Ez a kártya a múltját jelképezi.

- Ez a kártya az adottságaidat jelképezi… - a jós közvetlenül Zhou Mingrui elé tette a második lapot.

Aztán felvette a harmadik lapot is a pakliból, és Zhou Mingrui jobb oldalára tette.

- Ez a kártya pedig a jövőt mutatja meg… Rendben. Melyik kártyát szeretné először látni? – a jósnő felemelte a fejét, miután befejezte a kártyák elrendezését, és szürkéskék szemével mélyen Zhou Mingruira nézett.

- Először a jelent szeretném megnézni. – mondta Zhou Mingrui, miután kissé elgondolkodott.

A jós lassan bólintott, és átfordította a kártyát, amely közvetlenül Zhou Mingrui előtt volt.

Egy színesen öltözött karakter volt rajta ábrázolva, aki pompás fejfedőt viselt, vállán egy bottal felszerelkezve. A bot végén pedig egy zsák lógott, az alak mögött pedig egy kiskutya szaladt utána 0-val számozva.

- A bolond – olvasta fel könnyedén a kártya nevét a jósnő, szürkéskék szemeivel pedig Zhou Mingruit fürkészte.

A bolond? A tarot nulladik kártyája? A kezdés? Új kezdet mindenféle lehetőségekkel? – Zhou Mingrui amatőr tarot rajongónak számított így csak egy hozzávetőleges értelmezést tudott alkotni a kártyáról az elsődleges benyomása alapján.

Amikor a jósnő mondani akart valamit, a sátor szövetfüggönyei hirtelen felemelkedtek. A beszűrődő napsugár annyira vakító volt, hogy az arrafelé néző Zhou Mingrui ösztönösen becsukta a szemét.

- Miért adod ki magad megint nekem? Az én feladatom, hogy jósoljak az embereknek! – morogta egy női hang dühösen – Gyorsan térj vissza a posztodhoz! Ne feledd, hogy te csak egy állatidomár vagy!

Állatidomár? Zhou Mingrui szemei lassan alkalmazkodtak az erős fényhez. Észrevett egy hasonló kinézetű nőt, aki szintén hegyes süveget viselt, fekete ruhát, és sárga meg vörös arcfesték borította az arcát. Az egyetlen különbség az volt, hogy magasabb volt, és sokkal karcsúbb testalkatú.

Az előtte ülő nő azonnal felállt, és elégedetten így szólt – Ne törődj vele! Én csak szeretem ezt csinálni. Különben is, az én jóslataim és értelmezéseim elég pontosak szoktak lenni néha. Komolyan mondom…

Mondta miközben felemelte kicsit a ruháját, hogy megkerülhesse az asztalt, majd gyorsan elügetett a sátortól.

- Uram, szeretné, hogy tolmácsoljam a kártyáit? – kérdezte az igazi jósnő Zhou Mingruira nézve mosolyogva.

Zhou Mingrui ajka megrándult, és őszintén megkérdezte – Ingyen?

- …Nem – válaszolta a jósnő.

- Akkor felejtse el. Zhou Mingrui hátrahúzta a kezét, és a zsebébe rejtette. Megmarkolta a revolverét és a pénzt, mielőtt ismét lehajolt volna, hogy kilépjen a sátorból.

Átkozott! Valóban egy állatidomár adta ki magát jósnőnek?

Melyik az az állatidomár, aki nem akar jós lenni?

Zhou Mingrui nagyon gyorsan maga mögött hagyta ezt az ügyet. Hét pennyt költött a „Saláta és Hús” nevezetű boltban, egy font nem túl jó minőségű birkahúsért. Aztán vásárolt némi zsenge babot, káposztát, hagymát, burgonyát és egyéb dolgokat is. A korábban vásárolt kenyérrel együtt összesen 25 rézpennyt költött el, ami két solira és egy pennyre váltott át fejben.

Tényleg nagyon kevés a költőpénz. Szegény Benson… - Zhou Mingrui nem csak azt a két bankjegyet költötte, amit magával hozott, hanem azt a fillért is fel kellett használnia, amit a zsebébe csúsztatott.

Csak sóhajtott egyet, és nem gondolt semmire, miközben hazasietett szerzeményeivel.

Az alapvető élelmiszerrel, amit vett, végre végrehajthatta a szerencsefokozó szertartást.

…

Miközben a második emeleti bérlők fokozatosan távoztak, Zhou Mingrui még mindig nem sietett a rituálé végrehajtásával. Ehelyett lefordította az „Menny és Föld halhatatlan Urának áldásáért” sorait ősi feysac nyelvre, valamint a loen nyelvre. Szándékában állt, hogy másnap mindenképp megpróbálja a rituálét ezeken a nyelveken is, ha az eredeti nem működne.

Végülis figyelembe kellett vennie a két világ közötti különbségeket. Meg amúgy is, ha Rómában jársz, csináld azt, amit a rómaiak!

Ami pedig az ősi rituális imájának lefordítását illeti, szerette volna lefordítani hermész nyelvre is, de a szókincshiánya miatt nem tudta befejezni.

Miután mindent előkészített, elővette a négy vekni rozskenyeret. Az egyiket abba a sarokba helyezte, ahol eredetileg a széntűzhely volt, egyet a ruhásszekrény tükrének belső oldalára, egyet a szekrény tetejére, ahol két fal találkozott, egyet pedig a dolgozóasztal jobb oldalára, ahol különféle tárgyak voltak tartva.

Zhou Mingrui nagy levegőt véve a szoba közepére állt, és néhány másodpercet azzal töltött, hogy megnyugodjon. Aztán tett egy ünnepélyes első lépést előre, és az óramutató járásával ellentétes irányba elindult négyzet alakban.

Mikor megtette az első lépést, ugyanakkor halkan azt kezdte el kántálni: - A Menny és Föld halhatatlan Urának áldásáért!

A második lépés alkalmával pedig ezt: - Az Ég Mennybeli és Földbeli Urának áldásáért!

Harmadik lépéskor pedig Zhou Mingrui azt suttogta, hogy: - A Menny és Föld Magasztos megkérdőjelezhetetlen Urának áldásáért!

 A negyedik lépésnél élesen kifújta a levegőt, és erősen összpontosítva meditált – A szentséges és tiszteletreméltó Menny és Föld Urának áldásáért!

Mikor visszaért a kiindulási helyére, Zhou Mingrui lehunyta a szemét, és a helyén várta azeredményt. Volt benne némi türelmetlen várakozás, némi nyugtalanság, egy kis remény, és persze még némi félelem is.

Vajon sikerül visszajutnia?

Lesz ennek az egésze valami hatása?

Valami váratlan?

Az előtte lévő sötétséget a remény bíbor fénye szennyezte be. Zhou Mingrui gondolatai kavarogtak a fejében, és nagyon nehezen tudta csak valahogy rendezni ezeket.

Ekkor hirtelen úgy érezte, hogy a körülötte lévő levegő megállt, sűrűvé és titokzatossá vált.

Közvetlenül ez után egy halk suttogás hangja suhant el a füle mellett, amely olykor valóságosnak, tisztának, élesnek, kitaláltnak, csábítónak, kicsit mániákusnak, és néha még egy kicsit őrültnek is hangzott.

Nyilvánvalóan egy szót sem értett belőle Zhou Mingrui, mégis nem tudott ellenállni neki, hogy ne próbálkozzon meg valahogy kivenni pár szót a suttogásból.

Megint fájt a feje. Annyira, hogy olyan érzés kerítette hatalmába, mintha valaki egy acélrudat szúrt volna keresztül a fején.

Zhou Mingrui úgy érezte, hogy fel fog robbanni a feje. Gondolatait pszichedelikus színek töltötték meg.

Tudta, hogy valami nincs rendben, és megpróbálta kinyitni a szemét. Azonban még egy ilyen egyszerű műveletet sem tudott végrehajtani.

Az egész teste egyre feszesebb lett, és úgy érezte, hogy bármelyik pillanatban szétszakadhat. Ekkor egy öngúnyoló gondolat ütötte fel a fejét Zhou Mingrui fejében:

Nem halnál meg, ha nem udvarolnál a halálnak…

Nem bírta tovább. Épp mikor már elment volna az esze, a hangok morajlássá halkultak, és lassan teljesen lecsendesedett a környezete. A hangulata változékony volt ezzel kapcsolatban.

De nem csak a hangulata volt az Zhou Mingruinak. Úgy érezte az egész teste átéli ugyanezeket az érzéseke.

Még egyszer megpróbálta kinyitni a szemét, ami ezúttal rendkívül könnyen ment.

Szürke köd jelent meg a szeme előtt – homályos, sűrű és végtelen.

- Mi van ezzel a hellyel? – Zhou Mingrui körül kémlelt, majd lehajtotta a fejét, és felfedezte, hogy a végtelen köd szélén lebeg.

A köd úgy hömpölygött, akárcsak a víz, és rengeteg bíbor „csillag” tarkította. Némelyikük hatalmas volt, míg mások pedig aprók. Érezte, hogy a mélységben rejtőznek, míg mások ezen a vízszerű ködnek a felszínén lebegtek.

A holografikusnak tűnő látványt nézve Zhou Mingrui félig zavartan, félig kíváncsian kutató módon nyújtotta ki maga elé a jobb kezét, hogy megpróbáljon megérinteni egy bíbor csillagot, amely látszólag a felszínen úszott. Megpróbálta megtalálni a módját, hogy elhagyhassa ezt a helyet.

Amikor a keze megérintette a csillag felszínét, hirtelen egy bélyeg jelent meg a testén, és a csillagot egy bíbor kitöréssé változtatta. Álomszerű lángokat festett maga köré.

Zhou Mingrui megijedt. Ijedtében visszarántotta a kezét, de véletlenül még egy bíbor csillagot megérintett.

Ennek eredményeként, ez a csillag is pompás fénnyel robbant szét.

Zhou Mingrui ennek ellenére úgy érezte, hogy elméje teljesen kiüresedett, és szelleme szertefoszlott.

…

Eközben a Loen Királyság fővárosában, Backlundban, a királyi negyedben, egy luxus megjelenésű villában, Audrey Hall egy komód előtt ült. A komódon lévő vésetek már elavultak voltak, de a felületén egy repedt bronztükör volt látható.  

- Tükör, tükör, ébredj!... A Hall család nevében megparancsolom, hogy ébredj!

…

Rengetegféle módon szólította már meg a tükröt, de semmi reakciót nem kapott.

Több mint tíz perc elteltével végül úgy döntött, hogy feladja, és sérelmében felhúzta az ajkát. Halk mormogással pedig ezt mondta: - Atyám valóban hazudott nekem. Mindig azt mondta nekem, hogy ez a tükör a Salamon Birodalom fekete császárjának volt a kincse és, hogy ez egy rendkívüli tárgy…

A hangja elcsuklott a végére. A komódon nyugvó bronz tükör hirtelen bíbor fénnyel felizzott, aminek a fénye teljesen beborította.

…

A Sonia-tengeren egy háromárbocos vitorlás hajózott keresztül a viharos vizeken, mely nyilvánvalóan relikviának tűnt.

Alger Wilson a fedélzeten állt, teste hullámzott a tengeri áramlatoktól, és mégis könnyedén megőrizte az egyensúlyát.

Villámmintákkal hímzett kabátot viselt, kezében pedig egy mókás formájú üvegpalackot tartott. A palack belsejében gomolygó buborékok hóvá, faggyá, és viharos széllé változtak.

- Még mindig hiányzik a Szellemcápa vére… - mormolta Alger.

Aztán ebben a pillanatban egy bíbor kitörés jelent meg az üvegpalack és a tenyere közötti kis területen. Egy pillanat alatt pedig ez a fény be is borította a környezetét.

…

A szürke ködbe burkolózott környezetben Audrey Hall visszanyerte a látását. Rémülten és zavarodottan kezdte el felmérni a helyzetet, amikor észrevette, egy férfi elmosódott külalakját, aki ugyanezt teszi.

Közvetlenül ez után, pedig mind a ketten egy másik rejtélyes személyt véltek felfedezni tőlük nem messze, akit szürke köd borított.

Az a titokzatos személy pedig nem volt más, mint Zhou Mingrui. Ő is hasonlóan döbbent volt.

- Uram, hol vagyunk?

Audrey és Alger először megdöbbentek, majd pár pillanatra csöndbe burkolództak. Aztán szinte egyszerre kezdtek el beszélni.

- Mit tervez tenni?